A MüPa után Sopronban a Liszt-díjas karnagy

A MüPa után Sopronban lép színpadra dr. Kamp Salamon, aki január 18-án vezényli a soproni szimfonikusokat a Liszt központban.

Dr. Kamp Salamon is fellépett azon a koncerten valamint részt vett azon a pódiumbeszélgetésen, amellyel január 6-án megnyílt a Művészetek Palotájában a reformáció 500. évfordulójára meghirdetett rendezvénysorozat. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és beszédet mondott Balog Zoltán miniszter, református lelkész valamint Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

„A zene elűzi az ördögöt” – idézte Luther Mártont Kamp Salamon a kerekasztal beszélgetés során. - A zene képes az emberi arcon felragyogtatni az örök élet világosságát, létrehozva ezzel a létezés eredeti helyzetét és állapotát, mert a művészet nem cél, a művészet eszköz, de olyan eszköz, amely az üdvösségre vezet. – emelte ki a karnagy, aki január 18-án 18 órától a soproni Liszt központban vezényli a város szimfonikus zenekarát. A hangversenyen Beethoven VII., A-dúr szimfóniája hangzik majd el.

Kamp Salamon
Kamp Salamon
fotó forrása: Pro Kultúra Sopron

Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Liszt-díjas karnagy újra vezényli a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekart. Nagy várakozással nézünk a koncert elé, mert bár a zenekar már több alkalommal is játszhatott Kamp Salamonnal, teljes Beethoven-szimfóniát most először adunk elő az ő vezényletével. – mondta el Kóczán Péter, a Pro Kultúra Sopron kulturális igazgatóhelyettese. 

Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar
Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar
fotó: Leczovics Zsolt

Kamp Salamon 2012 óra tagja a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktori tanácsának és ő vezeti a karvezetők doktori iskoláját. Pályafutása során számos kitüntetésben részesült, 2011-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2012-ben Károli Gáspár-díjjal ismerték el munkásságát. 1987 óta a Deák téri evangélikus püspöki székhelyen működő Lutheránia Ének- és Zenekar karnagya, 1998 óta pedig a Magyarországi Evangélikus Egyház országos zeneigazgatója.

Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar
Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar
fotó forrása: Pro Kultúra Sopron

A hangversenyről további információ a www.prokultura.hu oldalon található. 

Legnépszerűbb cikkek