Így került a NAV látókörébe egy épület-üzemeltetéssel foglalkozó társaság, mely az adatok kockázatelemzési eredményei szerint megszegte az egyszerűsített foglalkoztatás előírásait, és áfabevallása adatai sem voltak összhangban a partnerek által szolgáltatott adatokkal. A NAV az ellentmondások tisztázására jogkövetési vizsgálatot rendelt el, ezzel lehetőséget biztosított a hibák kijavítására is.
A jogkövetési vizsgálat során igazolódtak a kockázati tényezők, valóban hiányosságokra bukkantak az ellenőrök. A NAV munkatársai az alkalmi és a munkaviszonyban foglalkoztatottaknál is több szabálytalanságot tártak fel, eltérés mutatkozott a foglalkoztatotti bejelentések és a bevallások között. Volt, akit bejelentettek, de a bevallásokban nem szerepeltették, illetve fordítva: volt, akit a bevallásokban feltüntettek, de a bejelentés maradt el. Az ellenőrzéskor a revizorok tudomására jutott még, hogy az adózónál a Kormányhivatal is végzett ellenőrzést, melynek során be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatását állapították meg. A revízió felszólította a céget a hiányosságok és eltérések javítására.
Az adózó az ellenőrzést követően pótolta a jegyzőkönyvben rögzített hiányosságait, kijavította a feltárt hibákat, és önellenőrzést végzett az áfa- és a járulékbevallásaiban.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2FK%25C3%2596Z%25C3%2589RDEK%25C5%25B0%2520GRAFIK%25C3%2581K%2FNAV.jpg)