| 2016. december. 18. | 2 perc olvasás

A negyedik gyertya is lángra lobbant az adventi koszorún

A város adventi koszorúján vasárnap kora este meggyújtották a negyedik a gyertyát is. Ez a gyertya az utolsó a koszorún, melynek színe lila, csakúgy mint az első és a második gyertya színe. A szeretetet valamint Keresztelő Szent Jánost szimbolizálja, aki erre a csodálatos emberi érzésre támaszkodva hirdette Jézus eljövetelét, megnyitva vele az emberek szívét.

A gyertyagyújtáson elsőként Dr. Fodor Tamás polgármester osztotta meg az egybegyűltekkel ünnepi gondolatait, majd Tóth Károly evangélikus lelkész és Filotás Julianna református beosztott lelkipásztor mondott az adventi gyertyagyújtás jegyében köszöntőt. 

Az idei esztendőben Kóczán Imre, a Lewinszky Anna Gyakorló Óvoda nagycsoportosa gyújtotta meg a város adventi koszorúján a negyedik gyertyát, majd ezt követően Sopron Város Fúvószenekarának a tagjai kedveskedtek játékukkal a résztvevőknek. 

Dr. Fodor Tamás SMJV. polgármestere
Dr. Fodor Tamás SMJV. polgármestere
fotó: Leczovics Zsolt
Tóth Károly evangélikus lelkész
Tóth Károly evangélikus lelkész
fotó: Leczovics Zsolt
Filotás Julianna református beosztott lelkipásztor
Filotás Julianna református beosztott lelkipásztor
fotó: Leczovics Zsolt
Kóczán Imre a Lewinszky Anna Gyakorló Óvoda nagycsoportosa gyújtotta meg a negyedik gyertyát

Sopron Város Fúvószenekarának tagjai is közreműködtek az ünnepi eseményen
Sopron Város Fúvószenekarának tagjai is közreműködtek az ünnepi eseményen
fotó: Leczovics Zsolt
Adventi naptár - Sopron
Adventi naptár - Sopron
fotó: Leczovics Zsolt

Legnépszerűbb cikkek