| 2023. március. 28. | 2 perc olvasás

A negyedik negyedben szakította le a Vasast a Sopron

A bajnoki negyeddöntő párharc első mérkőzésén a Sopron Basket 84-64-re múlta felül a Vasas Akadémiát.

Yvonne Turner és Schaquilla Nunn villanása indította a találkozót. A folytatásban Fegyverneky Zsófia, Varga Alíz és Ezi Magbegor találataival a címvédő került lépéselőnybe. Ezt azonban nem tudta megtartani, 8-3-as soproni vezetés után ugyanis 8-2-es sorozattal 11-10-re fordított a Vasas Akadémia és Gáspár Dávidnak időt is kellett kérnie. Bátran játszott a Vasas és jól szedte a lepattanókat, így kifejezetten éles csata kerekedett. A negyed utolsó három percében Papp Dia triplájával és Salamon Zsófia duplájával 14-12-nél és 16-14-nél is a vendégek jártak előrébb. Az első 10 percet végül Alice Kunek duplája és Böröndy Vivi büntetője zárta, amivel 17-16-ra végül a Sopron ment. A címvédő kerete a szombati pécsi bajnokihoz képest Dragana Stankoviccsal egészült ki. A második negyedet éppen a szerb center duplája vezette fel. A soproniak összességében 1-3 pontos előnyüket tartották.

Fordulatokban nem volt hiány. Egészen pontosan két 6-0-s sorozat határozta meg a második szakaszt. Az első kisebb fordulat 23-20 után jött el. A Vasas Nadija Smailbegovic, Tóth Orsi és Schaquilla Nunn révén 26-23-ra alakította az eredményt. Erre viszont a Sopron is 6-0-val válaszolt és 29-26-nál visszavette a vezetést. Ekkor még három perc volt a félidőig. A Vasas a hajrában még két alkalommal felzárkózott egy-egy pontra. Végül azonban 33-32 után Yvonne Turner duplája és Ezi Magbegor triplája zárta az első 20 percet, amivel 38-32-re ment a címvédő. A harmadik negyedet Papp Dia és Ezi Magbegor kosárváltása indította. A játékrész első felében jellemzően 3-5 pont között mozgott a differencia. A Sopron nem tudta bevinni a döntő futást, de ekkor már a Vasas játékába is több hiba csúszott. A 16 mezőnykísérletéből mindössze 6 ért célt.

Lassan, de biztosan növelte előnyét a Sopron. 43-40 után Ezi Magbegor állt a csapat élére, aki egymaga 9 pontot szerzett a harmadik etapban. 30 perc játékot követően pedig már 21 pontnál járt. A különbség 51-42-nél a lélektani 10 egységet ostromolta. Katrina Pardee azonban gondoskodott arról, hogy látótávolságba maradjon a Vasas. Amikor a triplája célt ért, 53-48-nál újra öt pont választotta el a feleket. Ahogy az első és a második, úgy a harmadik negyed hajrája is a Soproné volt. Alice Kunek és Dragana Stankovic végül beállította a 10 pontos differenciát. Az 58-48-ról induló negyedik negyed elején Dragana Stankovic villant meg, így már 12 egységgel járt előrébb a Sopron. A Vasas keményen küzdött és egy pillanatra nem adta fel. Nyolc perccel a meccs vége előtt 62-54-re szépítettek a vendégek. Végül Alice Kunek triplájával és Ezi Magbegor két extrájával tudta megalapozni a döntő futást a házigazda. Amikor Fegyverneky Zsófia 2+1-es helyzetet értékesített, 74-58-nál 9-2-ben volt a Sopron. Azt utolsó három percet ebből a pozícióból kézben tartotta Gáspár Dávid együttese. A mérkőzést Varga Alíz és Yvonne Turner pontjai zárták le. A különbség így végül a 20 egységet is elérte és 84-64-re nyert a Sopron. Az egyik fél második sikeréig tartó párharcban így 1-0-ra vezet a címvédő, folytatás pénteken a Vasas otthonában.

Borítókép: Tóth Zsombor/Sopron Basket

Legnépszerűbb cikkek