| 2022. június. 12. | 3 perc olvasás

A németek kitelepítéséről emlékeztek meg Sopronban

1946-ban közel 8000 német polgár kényszerült elhagyni Sopront. A kitelepítés drámaian megváltoztatta a várost, amely így szinte minden harmadik polgárát elvesztette. Az évforduló alkalmából a Templom utcai emlékműnél rótták le tiszteletüket az egykori soproniak előtt a megemlékezők.

Sopronból 1946. április 27. és május 16. között mintegy 8000 németet telepítettek ki Sopronból. A 76 évvel ezelőtt történt kitelepítés kapcsán életre hívott rendezvény legfőbb célja az emlékeztetés volt.

Az eseményen beszédet mondott Krisch Magdolna, a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke aki ünnepi gondolataiban az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelve azt a gyötrelmet, amelyen a kitelepített családoknak keresztül kellett menniük. A városban található emlékek és épületek is jelképezik Sopron gazdag német múltját - fűzte hozzá Krisch Magdolna. 

​fotó: Griechisch Tamás

"Fontosnak tartom a hagyományok ápolását, valamint a múlt eseményeinek megismertetését a fiatal generációkkal. A II. világháborút követő események kettészakították a német népcsoportot. A Magyarországon maradt németek számára kiemelten fontos, hogy megőrizzük a nemzetiségi hagyományokat. A múlt történéseinek megismerése elengedhetetlen a jövő szempontjából" – mondta Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke. 

​fotó: Griechisch Tamás

A mai napon a magyarországi németajkúak, köztük soproni polgártársaink 1946 májusában megtörtént kitelepítéséről, Magyarország és egyben Sopron történelmének egyik sötét korszakáról emlékezünk meg. „Minden, ami itt történt, botrány, amennyiben megtörténhetett, és kivétel nélkül szent, amennyiben megtörtént."- írta Pilinszky János. Embertelen és soha sem felejthető el ami itt történt.

Az emlékezés során jussanak eszünkbe Mindszenty bíboros korabeli körlevelében megfogalmazott gondolatai: a nemzetiségektől lakott országban csak a szeretetnek, kölcsönös megértésnek és tiszteletnek lehet helye

- mondta köszöntőjében Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. 

​fotó: Griechisch Tamás

Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere emlékező beszédében kiemelte: 1946 májusában csaknem 8000 német ajkú honfitársunkat telepítették ki Sopronból és a környékről.

​fotó: Griechisch Tamás

Ez a veszteség a mai napig hatással van a város életére, hiszen Sopron a múltban is komoly német kulturális gyökerekkel rendelkezett. Sopron karakteréhez a német gyökerek hozzátartoznak, ezért fontosnak tartjuk a kulturális hagyatékuk megőrzését és ápolását.

Ha egy országban nincs erős kormány és meggyőző hatalom, illetve ha az országot idegen erők megszállják, akkor nem képes megvédeni állampolgárait. A kitelepítés legfőbb tanulsága, hogy az állampolgárok életének védelme a legfontosabb

-  zárta gondolatait dr. Farkas Ciprián. 

Az ünnepi felszólalásokat a résztvevők magyar és német nyelven is végighallgathatták. A megemlékezésen Filep Márk és Mágel Ágost önkormányzati képviselő is részt vett. 

​fotó: Griechisch Tamás

A rendezvény fényét különböző kulturális műsorok is emelték. Ezek után a megemlékezők elhelyezték az emlékezés koszorúit "A soproni németek kitelepítése 1946" emlékűnél. Sopron önkormányzata nevében dr. Farkas Ciprián polgármester és Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője rótta le tiszteletét.

​fotó: Griechisch Tamás

Az emlékműnél a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Sopron és Környéke Német Kultúrklub Egyesület is elhelyezte az emlékezés virágait. 

​fotó: Griechisch Tamás

A koszorúzás után az esemény zárásaként egy emlékező beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek