A nemzet egységéről szóló könyveket mutatnak be

A magyar nemzet újraegyesítése, népünk identitásának megőrzése, ezáltal a jövő kikövezése – ezek a központi témái annak a kettő hazafias kötetnek, amelyeket 5-én, szerdán mutatnak be Sopronban.

Borbély Imrét úgy jellemzik: személyiségében együtt küzdött a nemzetért a hazafi, a politikai gondolkodó és a termékeny természettudós. Nemzetstratégiai tanulmányai lényegre törőek, és nemes küldetést szolgálnak: a magyarok újraegyesítését minél több síkon. Szellemi örökségének jelentős része elolvasható a „Magyar Nemzetépítés” című kötetben.

Borbély Zsolt Attila, a nemzeti identitást és jövőt központi értéknek tartó szerző így ír „Minden magyar felelős minden magyarért” című kötetéről: „Írásaimban azt kerestem, miként juthat az erdélyi magyar nemzeti közösség előrébb, miként lehet megteremteni azon létkeretet, melynek ölelésében a Kárpát-medencei magyarság saját sorsát irányíthatja a saját érdekei szerint.”

A kötetek bemutatóját június 5-én, szerdán 18 órakor tartják az Erdélyi Házban (Sopron, Fövényverem u. 15.). Köszöntőt mond Dr. Úry Előd, a Soproni Erdélyi Kör elnöke. A bemutató után az írók korábban és most megjelent könyvei megvásárolhatók.

Borítókép forrása: internet

Legnépszerűbb cikkek