Felemelően szép ünnepi műsorral idézték fel március idusának hangulatát a nyugdíjasok. Petőfi Sándor, Arany János, Tompa Mihály költeményei, népköltészeti alkotások is felcsendültek az előadás során.
„Legyen béke, szabadság és egyetértés!” – idézte a ’48-as jelmondatot Tóth Éva, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzatának elnöke, aki az ünnep kapcsán kifejtette: nemzeti ünnepeink magukban hordozzák azokat az alapeszméket, amelyek a megmaradásunk, a fejlődésünk zálogai, és amelyek éppen ezért örök érvényűek minden közösségünk számára. A közösségi lét és a közös jövőnk alapját jelenti a béke, a szabadság és az egyetértés.
Jó megtapasztalni, hogy másfél évszázadnál is hosszabb idő után minden összetartó magyar közösségben – így a Jereván lakótelep nyugdíjasklubban is – fontosnak tartják, hogy megemlékezzenek a magyar történelem egyik legmagasztosabb pillanatáról, amely a modern nemzeti identitás kialakulásának elindítója volt – tette hozzá az önkormányzati képviselő.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%2520febru%25C3%25A1r%2F20230307%2520nyugd%25C3%25ADjas%2520m%25C3%25A1rc%252015%2FIMG_9866.jpg)
Az ünnep alkalmából Brummer Krisztián, a soproni polgármesteri hivatal irodavezetője a tavaszi hadjáratról tartott előadás a közönségnek, hangsúlyozva azt az elhivatottságot, elszántságot és hősiességet, amellyel a szabadságharc hősei küzdöttek a magyar szabadságért.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%2520febru%25C3%25A1r%2F20230307%2520nyugd%25C3%25ADjas%2520m%25C3%25A1rc%252015%2FIMG_9873.jpg)
Dr. Koltai Miklósné, a Lővéri Nyugdíjas Klub elnöke elmondta: hosszú évek óta minden nemzeti és egyházi ünnep alkalmával, jeles napokra ünnepi műsorral készülnek. Az alkalomhoz illő díszleteket is a nyugdíjas klub tagjai készítik nagy gondossággal és jó kedvvel, de műsoraikkal is örömmel vesznek részt a Jereván lakótelep több közösségi eseményein és programján.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%2520febru%25C3%25A1r%2F20230307%2520nyugd%25C3%25ADjas%2520m%25C3%25A1rc%252015%2FIMG_9867.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%2520febru%25C3%25A1r%2F20230307%2520nyugd%25C3%25ADjas%2520m%25C3%25A1rc%252015%2FIMG_9860.jpg)