A nyájimmunitás nem véd meg a vírustól

Még mindig magas az aktív fertőzöttek száma és jelen van az a tévhit, hogy a nyájimmunitás majd megvédi azokat, akik nem veszik fel az oltást, de ez egy olyan vírus, ami itt fog maradni közöttünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.A kormányfő szerint az emberek egyetlen módon tudják védeni saját magukat, ez pedig a vakcina, ezért Orbán Viktor mindenkit arra kért, hogy vegyék fel az oltást.

A mutánsokat illetően a miniszterelnök elmondta, hogy az indiai változattal kapcsolatban az a szakmai álláspont, hogy a Magyarországon használt összes oltóanyag alkalmas arra, hogy megvédjék az embereket.

A miniszterelnök azt mondta: a kórházban ápoltak közül 121-en vannak még lélegeztetőgépen. A jelenleg is aktív fertőzöttek száma 84 719, ők tehát még nem tudnak dolgozni, veszélyben az egészségük, van, aki az életéért küzd. A kormányfő közölte: csütörtökön 25 ezer ember kapta meg az első védőoltását, 117 ezren pedig a másodikat. Ezek jó hírek, de további mintegy hárommillió felnőtt még nincs beoltva Magyarországon, márpedig "tudományos tény, hogy ez a vírus nem fog elmenni".

Júliusban lesz uniós egységes igazolvány

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, nekünk már egy napi lehetőség az utazás. Magyarország egymás után köti a kétoldalú megállapodásokat, ami szabaddá teszi a mozgást. A nyugati világ még ki sem nyitott: nincs védettségi igazolványuk, maszkban járnak, kijárási korlátozás van érvényben.

„Nyugaton még nem értek oda, ahol mi vagyunk” – mondta a kormányfő.Orbán Viktor elmondta, hogy várhatóan csak júliusban lesz uniós egységes igazolvány. „Nincs olyan ország amely elzárná magát a turisták előtt” – mondta. „Engem is kínai vakcinával oltottak be, és mégis utazhatok” – tette hozzá.

Úgy tűnik leszorítottuk a földre a vírust

Jelenleg a védekezésről állunk át a gazdaság újraindítására. Amikor a járvány csúcsra járt, akkor a védekezés volt a fontos. Nemcsak az egészségügyben, de a gazdaságban is.„Most úgy tűnik leszorítottuk a földre a vírust. így most jött el az idő, hogy újraindítsuk a gazdaságot”. Hozzátette, mindenkit megviselt a járvány, sokan otthon maradtak, megváltozott a munka jellegük, elvesztették az állásukat, ezáltal „a vállalkozóknak is vissza kell nyerniük a vállalkozó kedvüket”. Az év második fele az újraindításról szól majd, ehhez igazítják a jövő évi költségvetést is – magyarázta.

Éjszakai puhítás az EU-csúcson

A kormányfő kérdésre válaszolva elmondta, az EU-s csúcson sokszor éjszakába nyúlóan tárgyalnak, aminek pontos okát nem tudni, talán a kifárasztásra megy, ami miatt nagyobb kompromisszum hajlamra számítanak.A klímavédelmet mindenki fontosnak tartja, de a mindenki különböző startról indul: vannak gazdag, és szegény országok, így mások a célok.

„Az a gondolat, hogy a klímaváltozás árát az emberekkel fizessük meg, az nyugaton természetes, de Magyarországon évekig küzdöttünk azért, hogy a rezsit leszorítsuk” – magyarázta.A klímavédelem szétterítése nem fogadható el – tette hozzá. Mi azt valljuk, hogy fizessenek a klímarombolók, a nagy cégek. Másfél hónap múlva jön ki az EB a 12 pontos klímatervezettel, és akkor kezdődik meg a vita.

 

Legnépszerűbb cikkek