| 2022. augusztus. 19. | 1 perc olvasás

A páneurópai piknikre emlékeztek a borlovagok

A 33 évvel ezelőtti páneurópai piknikre emlékezett az Európai Borlovagrend augusztus 19-én, az osztrák-magyar határnál kialakított emlékparkban. A tagok számára fontos küldetés a közös értékrend fenntartása és a nemzetközi kapcsolatok ápolása, ezért is zarándokolnak el minden évben a történelmi események egykori helyszínére. Az ünnepségen az Európai Borlovagrend Soproni Legációja is részt vett.

1989-ben a szomszédos határmenti települések békés találkozóját és az alkalmi határnyitást kihasználva több száz kelet-német menekült jutott át Ausztriába. A páneurópai pikniket és a lovagrendet összeköti Habsburg Ottó személye is, aki a piknik védnöke, a lovagrend 1988-as újraalakulásának pedig egyik kezdeményezője volt. A megemlékezést számos magas rangú vendég tisztelte meg.

Rudolf Strommer, a Burgenlandi Idősek Szövetsége elnöke kiemelte: „1989. augusztus 19. nagyon fontos dátum, hiszen a sopronpusztai események és a vasfüggöny leomlása volt az első mérföldkövet jelentő lépés ahhoz, hogy később a berlini fal is leomolhatott, amelyek összessége jelentette azt, hogy egy új fordulóponthoz érkezett Európa történelme. A 33 évvel ezelőtt történt események sok ember életét megváltoztatták, ezért sosem szabad elfelejtenünk. Fontos, hogy az utánunk következő generációk is megismerjék, hogy mit jelentett ebben az időszakban a vasfüggöny és a határáttörés.

A vendégeket Makai Ernő, a Soproni Borlovagrend első legátja is köszöntötte, aki kiemelte: a páneurópai piknik egy fontos szimbóluma volt a különböző nemzetek találkozásának.

fotó: Griechisch Tamás

 

Csiszár Szabolcs alpolgármester a város részéről arról beszélt, hogy ez az évforduló a civil szervezeteknek és a városnak is nagyon fontos. A borlovagok megemlékezése is kiemelt jelentőségű, hiszen a tradíciók megőrzéséről és a közösség formálásáról szól, a páneurópai piknik történelmi eseményeire emlékezve.

fotó:Griechisch Tamás

Az európai népek közötti tisztelet és barátság 33 évvel ezelőtt új fejezetéhez érkezett, amelynek megőrzése és emlékének ápolása a borlovagrendek számára is rendkívül fontos. Az esemény jó hangulatú közös beszélgetésekkel zárult.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek