| 2022. június. 5. | 1 perc olvasás

A pedagógusokat ünnepelték

Június első vasárnapján a pedagógusokat köszöntjük, Sopronban színházi előadással ajándékozták meg a pedagógusnap ünnepeltjeit. Az És Rómeó és Júlia című darabbal lepték meg a tanárokat, amelyet Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter Kossuth-díjas művészek adtak elő.

fotó: Griechisch Tamás

Orbán Júlia, a Pedagógusok Soproni Művelődési Házának igazgatója is köszöntötte a nap ünnepeltjeit. Beszédében hangsúlyozta: háromnapos rendezvénysorozattal készültek a pedagógusoknak.

A napokban rendeztük a Sarkady Sándor versmondó versenyt, tegnap egy könyvbemutatót tartottunk, ma pedig a pedagógusnap alkalmából egy kulturális műsorral leptük meg a résztvevőket. Összesen 16 intézményből érkeztek hozzánk az előadásra. Fontos megünnepelni a pedagógusokat, úgy gondolom, a lelkészek és az orvosok mellett a legszebb hivatást végzik, hiszen gyermekeket formálnak és példát mutatnak nekik” – tette hozzá Orbán Júlia.

Az óvodapedagógusokat, tanítókat, tanárokat, egyetemi oktatókat az előadás előtt dr. Farkas Ciprián polgármester köszöntötte, aki beszédében kiemelte: Sopron iskolaváros, az oktatásunk ezért is kiemelt szerepet élvez.

Nagyon fontos hivatás a tanári, hiszen nap mint nap embereket formálnak a pedagógusok, olyan fiatalokat tanítanak, akik pár év múlva az országot a hátukra veszik. Úgy hiszem, ez a pálya mindenképpen megérdemli azt a figyelmet, hogy egy évben egyszer egy önálló napon megálljunk és megköszönjük a munkájukat időseknek és fiataloknak egyaránt
fotó: Griechisch Tamás

A szakemberek Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter Kossuth-díjas művészek előadásában tekinthették meg az És Rómeó és Júlia című darabot.

fotó: Griechisch Tamás

 

Legnépszerűbb cikkek