| 2023. július. 8. | 2 perc olvasás

A Rejpál-ház Sopron üde színfoltja lett

A Rejpál-ház a város egyik kultikus épülete, igazi színfoltja lett Sopronnak. A borlovagoknak és az épületben működő civil szervezeteknek köszönhetően pezseg az élet a házban. Legyen szó borkóstolókról, konferenciákról vagy egyéb rendezvényekről, a felújított épületben méltó körülmények között lehet megtartani.

A szombati eseményen koccintásoktól volt hangos az udvar, hiszen nagy öröm a városnak és a borlovagoknak is, hogy a Rejpál-ház elérte azt szintet, hogy színvonalas rendezvényeknek is helyt tud adni. Az elmúlt 10 évben komoly felújítási munkálatokon esett át az épület, míg elnyerte a mai formáját.

Fotó: Griechisch Tamás

Az évfordulós ünnepséget dr. Sztancs György, a Soproni Borlovagok és Borbarátok Egyesületének elnöke nyitotta meg, aki elmondta:

A Rejpál-ház lett a székházunk, először a legációnak, majd később a 2017-ben megalakult Soproni Borlovagok és Borbarátok Egyesületének is. Azóta már nemcsak a székházunk, hanem nagyon komoly borversenyek, borkonferenciák, borvacsorák, borestek helyszíne. Az utóbbi időben kitártuk a város nagyközönsége előtt kapuinkat, mert olyan komfortfokozatba ért a ház, hogy itt már a SopronFeszt alatt ifjú kollégáink megvendégelték a város polgárait, komoly programmal álltak elő. Majd ugyanezt tették a múzeumok éjszakáján.

Tehát a Reipál-ház mindenkinek készült, és nemcsak Sopron borszerető és gasztroszerető polgárainak, hanem mindenkinek, aki a soproni bort, a soproni borvidéket és a turizmust támogatja.
Fotó: Griechisch Tamás

A rendezvényen részt vett dr. Farkas Ciprián és dr. Simon István alpolgármester is. A polgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte az egyesület munkájának fontosságát.

Csaknem egy évtizede döntött úgy a városvezetés, hogy a borlovagokat beengedi a Reipál-házba. Odaadja ezt az épületet nekik. Ugyanebben az épületben van elszállásolva a német és a horvát nemzetiségi önkormányzat is. Ez a három civil szerveződés, így együtt jó gazdája a Rejpál-háznak, hiszen igazi funkciót nyert ez a tradicionális történelmi épület itt, a Várkerületen.

Üde színfoltja városunknak, és jó rendezvények jellemzik ennek az épületnek a mindennapjait mostanság. Ma a borlovagokra gondolunk jószívvel. hisz a lovagot nem a kardja teszi, hanem az önzetlensége.

Ők pedig önzetlenül szolgálják a soproni bor ügyét, és ha őszinték akarunk lenni önmagunkhoz, akkor nem elég, hogy mi tudjuk, hogy az a bor, amit itt a pohárba töltünk, az jó, hanem az, hogy mások is így gondolják az ország egyéb részein, illetve ország határain kívül, azért sokat kell dolgozni, és a borlovagok nagyon sokat tesznek ezért, amiért köszönet nekik - mondta el dr. Farkas Ciprián.

Fotó: Griechisch Tamás

Az délután további részében borkóstoló és vacsora várta a meghívottakat.

Fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek