Minden év szeptemberének utolsó péntekén több száz érdeklődő vesz részt a kutatók éjszakáján, ahol változatos programokkal találkozhatnak. A Soproni Rendőrkapitányság szakemberei már több éve színesítik programjaikkal a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának a rendezvényét. Szeptember 29-én Kocsis Judit rendőr alezredes, Cservenák Helga rendőr őrnagy, Szabó Noémi rendőr zászlós és Rafai Zoltán szenior rendőr alezredes hoztak kihívásokkal teli feladatokat.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fkutat%25C3%25B3k5.jpg)
Az idei esemény mottója „A tudás hatalma!” volt, amely jól illeszkedik a rendőrség prevenciós koncepciójához is, amely szerint a diákoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy minden tettük valamilyen következménnyel jár, és ezekért már nekik kell vállalniuk a felelősséget. Egy diákcsínyből könnyen lehet bűncselekmény, amelynek akár nagyon súlyos következménye is lehet.
A szakemberek szerint a fiataloknak tudniuk kell, hogy:
- A tetteinkért saját magunknak kell felelősséget vállalnunk!
- Minden tevékenységüket meg kell fontolniuk, haragból, hirtelen felindulásból nem szabad cselekedniük!
- Döntéseik előtt minden lehetséges következményt végig kell gondolniuk, felesleges kockázatot nem szabad felvállalniuk!
- Egy rossz döntésüknek nagyon súlyos, akár büntetőjogi felelősségre vonás is lehet a következménye!
- Toleránsnak kell lenniük egymással!
- Érdemes a felnőttek tanácsait meghallgatni és elfogadni
- Konfliktusaikat sohase szabad erőszakkal megoldani!
- Szükség esetén egy felnőttől segítséget kell kérniük!
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fkutat%25C3%25B3k4.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F47%2F89%2Fkutatok.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F2a%2F3d%2Fkutatok2.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F1d%2F77%2Fkutatok3.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F86%2F5d%2Fkutatok6.jpg)