Sopron polgármestere elmondta, hogy a város számára különösen megtisztelő, hogy a konferencia itt kapott helyet, hiszen ez az első olyan rendezvény, amely nem orvosi egyetem közvetlen vonzáskörzetében valósul meg. – Ez kitüntető a város számára, és visszaigazolása a mi munkánknak is, hiszen sokat fejlesztettük Sopront, annak elérhetőségét. Az M85-ös gyorsforgalmi útnak köszönhetően már az ország távolabbi pontjaiból is könnyű hozzánk eljutni – emelte ki.
A RIROSZ, a Ritka és Veleszületett Rendelleneséggel Élők Országos Szövetsége egy 2006-ban alakult ernyőszervezet, amely 61 ritka betegséggel foglalkozó civil szervezetet és számos egyéni tagot fog össze. Céljuk, hogy a ritka betegséggel élők hátrányos helyzete megszűnjön, életünk könnyebbé váljon.