A római és a vaskor elevenedett meg a Bécsi-dombon

  2021. szeptember 18. - www.sopronmedia.hu

Különleges, római és kelta kori programmal várták az érdeklődőket szombaton a Bécsi-dombon. A családi délután során a kicsik és nagyok látványos bemutatókon és játékos programokon ismerkedhettek meg a korabeli kultúrával, történelemmel.

Gyermekzsivaj töltötte be szombat délután a Bécsi-dombot, ahol az önkormányzat és a Pro Kultúra  által életre hívott Amfiteátrum napon a római légiósok, kelta harcosok, sőt a Magyar Honvédség is bemutatkozott.

Fotó: Filep István

Dr. Simon István alpolgármester a rendezvény megnyitóján elmondta, kormányzati támogatásból valósult meg ez a rendezvény, amelyet azzal a céllal hívtak életre, hogy a helyi közösséget erősítse, építse. -  Erre két lehetőség van ezen a rendezvényen: egyrészt találkozhatnak egymással a helyben vagy a környéken élők. A családok - felnőttek és gyerekek – megismerhetik egymást, lesz egy szép közös kulturális élményük. Másrészt lehetőséget biztosítunk arra is, hogy megismerjék a környék kétezer éves, gazdag történetét. Megtudhatják, miért Bécsi-domb a Bécsi-domb, mi az esernyős ház, mi a máriacelli kereszt, a koronázási emlékmű, mi a Scarbantia, mi a Virágvölgy és természetesen azt is, hogy mi az Amfiteátrum és mi történt itt pontosan – fogalmazott az alpolgármester. 

Fotó: Filep István

A program egy vezetett sétával kezdődött, amelynek során Gömöri János régész és Bolodár Zoltán, a Soproni Múzeum fotóarchívumának vezetője a környék történelmébe engedett bepillantani az érdeklődőknek. Ezt követően Jankovics Zoltán vezetésével a XV Apollinaris Legio Scarbantia Egyesület látványás bemutatóján  az első század római hadseregével ismerkedhettek meg.

Fotó: Filep István

Autentikus kelta életképeket mutatott be a Soproni Boii Kelta Közösség is. „Törzsfőnökük”, Gőgh Zoltán elmondta, a korai és a késő vaskorból is hoztak hétköznapi használati tárgyakat. A Soproni Gyapjúszövők Alkotó Köre kelta motívumokkal díszített szövéseket mutatott be. A gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt náluk, de gyermek méretű fegyverekkel is játszhattak. 

Fotó: Filep István

A Magyar Honvédség Sopron Járási Százada is képviseltette magát a rendezvényen. Németh Csaba százados elmondta, akárcsak a római korban, napjainkban is szükség van arra, hogy a katonák megkapják a megfelelő kiképzést, hogy akár puszta kézzel is meg tudják védeni magukat. Az ő bemutatójuk így a közelharcra és az önvédelemre fókuszált.

Akik megéheztek, azoknak az Erhardt Étterem Marcus Gavius Apicius Szakácskönyv a római császárkorból című könyvének receptjei nyomán készítettek különleges lakomát. Az ínyencek a baiae-i babsalátát, a töltött céklát és a Vitellius-módra készült zöldborsót is megkóstolhatták.

Fotó: Filep István

Kérem, várjon... Kérem, várjon...