| 2025. január. 18. | 1 perc olvasás

A Rotary Club Sopron ismét jótékonysági bállal indította az évet

A Rotary Club Sopron hagyományőrző jótékonysági bálját idén is megrendezték a Fagus Hotel elegáns környezetében. Az esemény célja ezúttal az árván vagy félárván maradt gyermekek támogatása volt, akik nevelőszülőknél, családoknál vagy intézményekben élnek.

Gyenge Koppány, a Rotary Club Sopron elnöke elmondta: „A bálunk mindig valamilyen rászoruló csoport támogatására irányul. Tavaly a szépkorúakat segítettük, és a Balfi úti idősotthon lakóihoz került a közel másfél millió forintos bevétel. Idén a gyerekek kerültek a középpontba. Már volt egy sikeres karácsonyi kampányunk is, és bízunk benne, hogy a mai bál bevételei is hasonlóan szép eredményeket hoznak.” Az elnök hozzátette, hogy a cél nem csupán anyagi támogatás, hanem maradandó élmények nyújtása a gyermekek számára.

Fotó: Rombai Péter


Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, aki szintén részt vett az eseményen, kiemelte: „A soproni Rotary klub munkája példaértékű. Az ilyen kezdeményezések a közösség erejét mutatják, és mindig jó helyre kerül a segítség. Gratulálok az elnök úrnak és minden résztvevőnek, hogy ezt a hagyományt továbbviszik.”

Fotó: Rombai Péter

Az est hangulatáról többek között Kiss V. Balázs illuzionista, a Sakk Matt Company zenekar, valamint a Soproni Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és diákjai gondoskodtak. A vendégek nemcsak a különleges előadásokat élvezhették, hanem a soproni borvidék boraiból is kóstolhattak. A tombola ismét népszerű volt, ahol értékes nyeremények találtak gazdára.

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek