| 2018. augusztus. 5. | 1 perc olvasás

A sepsiszentgyörgyi Pro Musica Kamarakórus az Esterházy-kastélyban

Felemelő élményben volt részük azoknak, akik szombaton ellátogattak a fertődi Esterházy-kastélyba.

A kastély díszudvarán a sepsiszentgyörgyi Pro Musica Kamarakórus adott koncertet a magyar és nemzetközi kórusirodalom legjelesebb szerzőinek műveiből. Többek között Kodály, Szokolay, Bárdos-művek csendültek fel a legrangosabb egyházi- és népdalfeldolgozásokkal együtt.


Az 1995-ben alakult kórus a zene, a közös éneklés küldötteiként járták be a Kárpát-medence magyar-lakta, határon túli vidékeit. Koncertet adtak már a Felvidéken, a Vajdaságban, ezúttal az Őrvidékre látogattak el, hogy az Ausztria területén élő magyar (és nem csak magyar) közösséget is megörvendeztessenek műsorukkal. Fertődre a bécsi koncertjüket követően érkeztek.

Sipos Zoltán, az együttes vezetője elmondta: fontosnak tartják a zene erejében rejlő lehetőséget, amely összehozza a közösségeket. A turné szervezése során a kóruséneklés iránt elkötelezett közösségeket keresik, útjaik szervezésében nem szervezőirodákat, ügynökségeket vesznek igénybe, mint a fesztiválok esetében - és tapasztalatuk az, hogy a zene útján mindig megtalálják az erre fogékony, értő közönséget.

Így,– az európai fesztiválokon túl – a Kárpát-medence magyar vidékeinek, az ott élő közösségek felkeresését is célul tűzték ki, hogy a minőségi kórusmuzsika ajándékát vigyék mindazokhoz, akik így a közel egy órás koncert alatt megtapasztalhatják azt a szellemi-, lelki feltöltődést, amit a zene ad, a közös koncertélmény ad.

Ezúttal a fertődi Esterházy-kastély díszudvara különlegesen is egyedi helyszíne volt előadásuknak.

A sepsiszentgyörgyi Pro Musica Kamarakórus az Esterházy-kastélyban

Részlet az előadásból. A teljes szöveges beszámoló megtalálható a www.sopronmedia.hu weboldalon.

Címkék: Fertőd

Legnépszerűbb cikkek