| 2021. június. 12. | 4 perc olvasás

A sérült kisfiú vidámságot hoz a világba

Borsodi Máté halmozottan sérült: koraszülöttként jött a világra, és ezt követően sem volt az életútja zökkenőmentes. Ennek ellenére a 12 éves fiú maga a megtestesült jókedv. Mivel édesanyja már nem bírja el a 30 kilós kisfiút, nagy szüksége lenne a családnak egy székliftre.


Fotó: Fodor Regina

Máté édesanyja, Móni annyi szenvedésen ment keresztül, hogy azt még elmesélni is sok. A hitét azonban nem veszítette el, sőt egy majdnem végzetes baleset óta még inkább biztos abban, hogy a történések az ő fejlődését szolgálják.

-Máté megszületett, és a harmadik napon agyvérzést kapott – meséli Móni. – Onnantól kezdve más már nem motivált, csak az, hogy életben maradjon. Két hétig az intenzív osztályon próbálták stabilizálni az állapotát, utána a debreceni kórházba kerültünk. Söntöt kapott, és összeszedett egy tüdőgyulladást is. Júniusban született meg, szeptemberben jöttünk haza a kórházból legelőször.

Máté növögetett szépen, aztán három hónaposan agyhártyagyulladásban majdnem meghalt, és elveszítette a látását. Akkoriban az anya még bírta a terheket. Csinálta, csinálta és csinálta, nem adta fel. De aztán az évek alatt megadta a teste magát. Összeroppant. Jöttek a pánikrohamok, a szapora szívverés stb. Addig, amíg kórházban voltak, viszont derekasan helyt állt. Máté megkapta a végleges söntöt. El voltak különítve. A kisfiú nagyon sokáig szedett antibiotikumot, csak zöld köpenyben mehettek be hozzá, de megúszta, megmaradt. Élni akart. Móni pedig pozitív állításokat tartalmazó meditációs szövegeket játszott le neki, amelyek mindkettőjük lelkét megnyugtatták.

-A hazajövetel után volt nehezebb – folytatja az édesanya. – Akkor kezdtem el könyveket bogarászni, megérteni dolgokat, és sok minden más megvilágítást nyert. Elkezdtem azt érezni, hogy Máté nem véletlenül jött, megláttam a szépet benne. Azt, amit ad. Olyan pluszokat, olyan érzéseket, amikben nem részesülök, ha nem születik sérült gyermekem. Nem cserélném el. Örülök neki, mert folyamatosan tanít. Kellett néhány év ahhoz, hogy erre rájöjjek. Azóta viszont áldásnak tartom az érkezését, mert jobb emberré váltam, megtanultam szeretni általa.

Móni mindig elmondja Máténak, hogy: „Köszönöm, hogy engem választottál. Köszönöm, hogy itt maradtál. Köszönöm a mosolyodat. Köszönöm a kicsi szívedet. Köszönöm a szeretetedet. Köszönöm a jóságodat, és köszönöm, hogy vállaltad értem ezt a feladatot, ezt az életet, hogy engem taníts.” És a legnagyobb öröm az volt az anya számára, amikor a kisfia –, akiről azt állították, hogy soha nem fog beszélni, egyik reggel folyékonyan elkezdte neki mondani a szöveget, amit tőle hallott.

Máté születése az alkotást is hozta magával anyukája életébe. Addig is foglalkozott varrással, de ekkor kezdett el szebbnél szebb adamo jellegű hintákat, nesszeszereket, táskákat, párnákat, figurákat varrni.

-Mindig az van bennem, hogy olyat szabad csak kiadnom a kezemből, ami a másik ember számára is egyfajta szépséget, értéket jelent. Amire a gazdája örömmel néz rá. Csak akkor tekintem befejezettnek a munkáimat, ha érzem bennük a harmóniát, a tökéletességet – teszi hozzá.


Fotó: Fodor Regina

Fotó: Fodor Regina

Móni megpróbáltatásai a Mátéval átélt nehéz életeseményekkel azonban még nem értek véget. Amikor a kisfia állapota miatt már megnyugodhatott, történt egy baleset, amelyben majdnem életét vesztette. 2018. október 3-án személygépkocsijuk Csorna közelében frontálisan összeütközött egy másik autóval. Móni párja volt a sofőr, ő egy töréssel megúszta, Móni viszont gerinc- és bordatörést, agyrázkódást szenvedett el, a lépe pedig kiszakadt. A rekeszizma szétnyílt, a belső szervei felcsúsztak a mellkasába, ezzel összenyomva a bal tüdejét. Ideiglenesen lebénult a bal oldala. Január végéig kórházban volt, újra kellett építenie magát testileg és lelkileg egyaránt.

-Megtapasztaltam ugyanazt, amit a fiam – folytatja elérzékenyülve a történetüket. – Pelenkáztak. Alig vártam már, hogy rám nyissák az ajtót. Hogy valaki bejöjjön. És most már tudom, hogy Máténak milyen szörnyű, hogy nem tud felállni. Amíg nem éled át a másik embert, addig nem tapasztalod meg, hogy min mehet keresztül. Addig fogalmad sincs róla, hogy ő mit él át. Míg te bele nem kerülsz ugyanabba a helyzetbe. És átéreztem, neki mennyire rossz lehet, hogy kiszolgáltatott állapotban van, fürdetik, pelenkázzák. Rájöttem, hogy az élet értéke nem a felhalmozott tárgyakban rejlik, hanem abban, hogy itt vagy, hogy itt lehetsz, hogy megadták a lehetőséget, hogy tanulj. Beleveszünk a világba, csak rohanunk, és nem vesszük észre, hogy az élet lényege csupán az, hogy itt legyünk és önmagunk legyünk.


Fotó: Fodor Regina

Móni a balesetben maradandó sérüléseket szenvedett: a gerincét négy lemez és nyolc csavar tartja, tüdőkapacitása csökkent. Máté már harminc kiló. Ő maga a megtestesült kis „boldogság”, folyamatosan nevet, és örül, ha valaki foglalkozik vele. Mivel csak kopival tud járni, a bejárati ajtajuk megközelítéséhez pedig lépcsőkön keresztül vezet az út, székliftre lenne szüksége. A család csekély anyagi bevételéből erre nem futja, úgyhogy szeretne olyan segítőkész embereket találni, akik a nemes ügyet anyagilag támogatják. A felajánlásokat Kránitz Mónika számlaszámra várják: 120940020170515700100005 (Raiffeisen Bank).

Máté és kiskutyájuk, Joy kölcsönösen rajonganak egymásért.
Máté és kiskutyájuk, Joy kölcsönösen rajonganak egymásért.

Legnépszerűbb cikkek