| 2020. október. 15. | 1 perc olvasás

A Sopron Basket eddig hárommillió forintot költött tesztelésre

Eddig hárommillió forintot költött koronavírustesztekre a női kosárlabda NB I-ben tavaly bajnok Sopron Basket.

A klub szerdán 105-52-re legyőzte a PINKK-Pécsi 424 együttesét, majd Török Zoltán ügyvezető ankétra invitálta a szurkolókat a Novomatic Arénában. A közönségtalálkozón elhangzott, hogy a 2018-ban Euroliga-ezüstérmes egyesület folyamatosan és sokat tesztel, a legkisebb tünet esetén is elkülönítik az adott játékost a társaitól, és a teszt eredményéig nem is engedik vissza a csapathoz edzeni.
 

"Jelenleg is van elkülönített játékosunk" - jelentette ki az ügyvezető. A nemzetközi szövetség (FIBA) szeptemberben úgy döntött, hogy a pandémia miatt a tervezettnél később és új csoportbeosztással indítja el az Euroliga 2020/21-es idényét. Eszerint a 16 csapatos főtáblán november 29. és december 5. között kerül sor az első körre egy helyszínen, "buborékos" formában, négycsapatos csoportokkal, három-három mérkőzéssel. A magyar bajnok a D csoportba kapott besorolást a török Galatasaray, a Bourges és a szintén francia Basket Landes társaságában. Ezt január 17. és 23. között követi egy újabb kör, a csoportokból az első kettő jut majd tovább a rájátszásba.Török Zoltán az egyik "buborék" esetleges lebonyolítása kapcsán azt mondta: "Úgy akarunk belecsapni az Euroligába, hogy a csapat kapjon hozzá jelentős támogatást, méghozzá a rendezés révén." Ami pedig a Szekszárd ellen múlt héten elmaradt bajnokit illeti, a két klub november elején szeretné pótolni a meccset, még a válogatott szünet előtt.

Borítókép forrása:Sopron Basket

Legnépszerűbb cikkek