| 2019. május. 28. | 1 perc olvasás

A Sopronban is állomásozó kórházvonat nyomában

Különleges szerelvény állt 1944 végétől egészen 1945 elejéig Sopronban – kórházvonat volt, amely rengeteg olyan katonának adott reményt, aki a földi pokolban vívta tusáját. A szerelvényt bemutató kiállítás nyílt pénteken a GYIK Rendezvényházban. A Reményi József képeiből összeállított tárlat emléket állít a kórházvonaton szolgált egészségügyi dolgozóknak, akik emberségükkel mutattak példát, amikor a megmaradt élelmiszert az éhező lakosságnak adták.

A kórházvonatok a sérülteket a tábori kórházakból a hátország kórházaiba szállították, valamint ápolónőket, orvosokat, kötszereket juttattak ki a hadműveleti területekre. Ezt a munkát örökítette meg fényképeken Reményi József, aki a II. világháborúban a Don-kanyarban harcoló 2. Magyar Hadsereg kórházvonatán szolgált. A fotókból és relikviákból álló vándorkiállítás pénteken Sopronban, a GYIK Rendezvényházban nyitotta meg kapuit, Reményi József lánya: Reményi Mária kezdeményezésére, aki kiemelte: a képeken az 1940-es évek világa tárul elénk, az emberek szomorúsága, szenvedése és öröme.

- Embertelen háborúban emberként viselkedni, segíteni másokon és szeretni az életet. Ezt mutatja a kiállítás – világított rá Reményi József lánya Véghné Reményi Mária. - Azt is szeretnénk ezzel demonstrálni, hogy amikor a háború körülöttünk jobbra-balra dühöng, a legtöbben a békét óhajtjuk – fűzte hozzá.

A kiállítás megnyitóján vetített képes előadás mutatta be Reményi József örökségét. - A 154-es kórházvonaton szolgált gazdasági tiszt gazdag képi és írott anyagot hagyott ránk – emelte ki dr. Mezei Bálint történész. - A frontnaplójából kötet is készült, amelyet a fotói révén gazdag képanyag egészít ki. A kiállítás gerincét ez utóbbi képezi. Nem minden képet hoztunk el, hanem a legjobbakat válogattuk ki, több szempont alapján, például, hogy mennyire beszédesek. A képanyag értékét növeli, hogy többségük negatívban fennmaradt – részletezte.

A vándorkiállításnak Sopron volt a 35., egyben utolsó állomása, mely szimbolikus üzenettel is bír, hiszen a kórházvonat 1944 végén és 1945 elején több hónapot Sopronban töltött el, majd továbbindult Ausztria végül pedig Bajorország felé. A tárlat végső otthona a tervek szerint a budapesti Sziklakórházban lesz.

A kiállítás megnyitón közreműködött: Reményi Anna énekművész és Németh Béla egyházzenész. Köszöntőt mondott Orbán Júlia intézményvezető, aki a kiállítás jelentőségét méltatta a jelenlévőknek. A GYIK Rendezvényházban június 30-ig látogatható a kiállítás.

Legnépszerűbb cikkek