Bármennyire is szokatlanul hangzik manapság, az első buszjárat indítása a postához kapcsolódik. Mivel Sopronban a postának már jártak autói, 1911-ben, amikor a kereskedelmi miniszter a soproni-ruszti vasút tervét végleg elutasította, mozgalom indult, hogy a posta indítson ezen a vonalon autóbuszjáratokat. Azonban – bár a miniszterhez felirat is készült – a posta a nem túl gazdaságosnak ígérkező üzemet nem vállalta. Néhány hónappal később híre járt, hogy egy angol cég vállalkozik a Sopron-Ruszt közötti autóbuszforgalom megindítására, de ez a terv is megbukott.

1925 nyara valamivel közelebb hozta Sopront a rendszeres autóbuszüzemhez. Május 17-én megindult „Breuer és Németh személyfuvarozási vállalat” cégnévvel az első soproni autóbuszüzem, amely azonban még csak óvatos lépéseket tett. Vasár- és ünnepnapokon Sopron és környékének kirándulóhelyeire, hétköznapokon a déli és a győri pályaudvarokra indította járatait. A cég elsőként egy 12 és egy 6 üléses társaskocsit állított üzembe. A kocsikat elsősorban a Tómalomra indított járatokhoz használták fel.

A járatok eleinte óránként indultak a fürdőhöz, majd az utaslétszám növekedésével fél óránként. A soproni közönség hamarosan megkedvelte az alumínium szekrényborítással épült kocsikat, melyeket egyszerűen ezüstbárkának hívtak. Ezek a kocsik a Pozsonyi úton az egyik ház udvarán állomásoztak és onnan indultak szolgálatba a dimbes-dombos utakra. Ebből aztán akadtak is problémák: a lejtőkön még csak legurultak, ám az emelkedőkön elég sűrűn elakadtak és bizony előfordult, hogy Tómalomról jövet felfelé tolni kellett az ezüstbárkát. Bizony előfordult az is, hogy a régi földúton eső után a jármű szó szerint a sárba ragadt és csak lovakkal bírták kivonszolni.

Ezzel együtt a nyári üzem gazdaságosnak bizonyult és ekkor már a posta is érdeklődött, hogyan indíthatna járatokat. Bermann postafőigazgatónak régi adóssága volt az ügy, hiszen a villamos megszüntetésében 1923-ban az ő műszaki véleményének is döntő része volt. A postát azonban főként ekkor nem a helyi, a városi járatok érdekelték, hanem a tómalmi meg a balfi, melyek a fürdőszezonban biztos jövedelmet ígértek. Az alumíniumbárkák amúgy is alkalmatlanok lettek volna a belváros forgalmára.

Merthogy 1927 tavaszára már 120 motorkerékpár, és 130 autó közlekedett Sopronban és verte fel többet bosszúságára az utcák porát. „Nálunk még a tégla, és gabonaszállítást végző otromba teherautók is nagyzási hóbortban szenvednek. Karcsú, simán sikló versenykocsiknak képzelik magukat, s oly sebes száguldással rohannak végig a városon, hogy megremeg alattuk a föld (…).” - Bosszankodtak a Sopronvármegye 1926. november 6-i számában. Pedig a megengedett legnagyobb sebesség a város határain belül ekkor 10 km/h volt.

A járműtulajdonsok 1927 tavaszán megalakították Sopronban a vidék első Touring Clubját. Ugyanekkor ismét úgy tűnt, hogy végre megoldódik a soproni autóbuszüzem dolga is. A soproni Idegenforgalmi Rt. és a mödlingi Perl és Löbeck cég tárgyalt a várossal. Az üzemengedélyt az Idegenforgalmi Rt. kapná meg, az autóbuszokat pedig az osztrák cég biztosítaná. Ez a megoldás látszott a város számára a legmegfelelőbbnek. Bermann Géza postafőigazgató azonban megvétózta a határozatot, hiszen az autóbuszüzemi engedélyek kiadását kizárólag magyar gyártmányú autóbuszok üzembeállításához kötötte egy kereskedelmi miniszteri rendelet. Az Idegenforgalmi Rt. kapott ugyan ajánlatokat a Magyar Állami Gépgyártól, azonban ezek drágábbak voltak, s a Rt.  felhagyott üzemszervezési kísérleteivel.

Ugyanakkor a környéken sorra indultak meg az autóbuszjáratok. 1927. október 22-én a kapuvári Schwab Richárd egy 45 lóerős Rába kocsival Kapuvár-Beled között indított járatot. A csepregi vendéglős Wagner Sándor Fiat alvázat vásárolt, s erre Budapesten karosszériát építtetett, s Csepreg és Bük között végzett rendszeres személyszállítást. Csornán a Kereskedelmi és közgazdasági Rt. öt irányba kért 1927 nyarán járati engedélyt.

Végül a Sopronvármegye 1928. januári számában közölte a postaigazgató újévi tájékoztatóját, miszerint Sopronban a postakincstár autóbuszai fogják lebonyolítani a forgalmat. A bejelentés mögött azért volt némi hátsó szándék is: a posta a jövedelmező Sopron-Sárvár és Beled-Csepreg vonalakat szerette volna megszerezni, ám vármegye az említett vonalak koncesszióját a soproni helyi közlekedés lebonyolításához kötötte.

Tavasszal a Szt. Háromság – mai Fő – téren már népes csoportot örökített meg a fényképész: jókora autóbuszok előtt civil és egyenruhás férfiakat, a „műtanrendőri” bejárás részvevőit. A Rába gyárban készült szürke autóbuszok egyelőre a postapalota kocsiszínjében kaptak helyet, de hamar megkezdték az egykori villamos kocsiszín átalakítását autóbuszgarázs céljaira. A városi forgalom ellátására két kocsit terveztek, a két vonal között az Ikvahíd volt a szakaszhatár és volt egy tartalék busz is. A kocsik az eredeti menetrend szerint 20 percenként indultak, de ez már az első napon túl sűrűnek bizonyult.

Közben megtörténtek az előkészületek a vidéki járatokhoz is. A bejárás során élénk feltűnést keltett a posta autóbusza: a „gyönyörű alkotmány” méltóságteljes lendületével és zajtalan járásával nagy feltűnést keltett a korabeli sajtóbeszámoló alapján. Ám bármennyire is kényelmes és tiszta volt, a nagyjából harmaddal magasabb viteldíj miatt a gazdaságilag amúgy sem könnyű időszakban nem tudott a vasúti személyszállítás vetélytársává válni.

A menetrend szerinti járatok mellett a posta az 1920-as évek végén igen ügyes vállalkozásba fogott. Sopron népszerű kiránduló- és üdülőhelyei közül a Hubertusz, Balf, Fertőrákos addig jobbára csak drága bérkocsival voltak megközelíthetőek -, bár a drága viteldíj ellenére a taxi népszerűségét mutatja, hogy négy bérautótulajdonos éjszakai ügyeletre is vállalkozott.

A kelendőséget látva a posta a nyári idényben naponta indított postabusz járatot Balfra, vasárnaponként pedig kellő számú jelentkező esetén a Hubertuszhoz, a Tómalomra, esetleg Fertőrákosra is. Ez a turisztikai jellegű üzem bizonyult a legsikeresebbnek és leginkább jövedelmezőnek a postabuszok történetében. Lővéri járatra viszont – a domborzati viszonyok miatt – ekkoriban még nem mertek vállalkozni.

Forrás:

Lovas Gyula: Autóbuszok Sopron utcáin / I. Sopron autóbuszközlekedésének története az első autóbuszok megjelenésétől a felszabadulásig. In: Soproni Szemle 23. évf. 4. szám 1969.

hu.wikipedia.org

Borítókép forrása: magyarjarmu.hu