- A grandiózus hajköltemények hódítanak városunkban is – szögezte le Szabó István. - A menyasszonyok több százezer forintot is ráfordítanak a frizurájukra, hiszen igénylik a hajpótlásokat, hajhosszabbításokat, póthajból készült díszítéseket. A végösszeg persze attól is függ, hogy mivel díszítem. Az igényes dekorációk ugyanis szintén több százezer forintot kóstálhatnak – fejtette ki.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fbc%2Ff9%2Fimg-9301-jpg_vdqm.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5e%2F61%2Fimg-9325-jpg_y52i.jpg)
A kiegészítő-trendek terén is hangsúlyos változások történtek az utóbbi időszakban: háttérbe szorultak a fehér virágok, koronák és ékkövek. Ebben a szezonban sokkal inkább a strasszok dominálnak. Abban nagy az egyetértés a szakemberek között, hogy a soproni arák igénylik a luxusfrizurát – de kiemelik: a kontyok és kiegészítők világában könnyű nagyot álmodni. Ezért fontos, hogy az arák gondosan, a fodrásszal közösen tervezzenek, és eközben a valós vágyaikat és igényeiket tartsák szem előtt.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff0%2Fe2%2Fimg-9326-jpg_w279.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0a%2F23%2Fimg-9328-jpg_bd_2.jpg)
- A legfontosabb tanácsom a menyasszonyoknak, hogy olyan frizurát válasszanak, amely a személyiségüket tükrözi – emelte ki a mesterfodrász. - Azon a napon tényleg olyan hajkölteménnyel a fejükön álljanak az oltár elé, amilyenben jól érzik magukat és ami megmutatja az egyéniségüket. Lehet ez egy épített luxusfrizura, egy feltűzés vagy klasszikus konty, a lényeg, hogy jól érezze magát a nagy napon az, aki viseli – részletezte.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fee%2F6b%2Fimg-9338-jpg_vvun.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F73%2Fdd%2Fimg-9337-jpg_bcww.jpg)
A mesterfodrász ezúttal Sissi koronázási kontyát formázta meg – ez a frizura mintegy 500 ezer forintot kóstál. Fontos, hogy valamennyi típusú és árú hajkölteménnyel törődni kell: a menyasszonyok különböző hajápolókkal, hajpakolásokkal és hajfényolajokkal is ápolhatják az álomfrizurájukat.
Szabó István már több nemzetközi versenyen is öregbítette hazánk hírnevét. - Büszke vagyok az Európa Bajnokságon elért legjobb magyar eredményre és a Homenik István által felajánlott Európa-különdíjra – adott hangot örömének a mesterfodrász. - Legutóbb pedig Kijevben, a Kárpát Kupán megrendezett versenyen „építés” és „full fashion” kategóriában elhoztam az összesített aranyérmet – fűzte hozzá.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb2%2F57%2Fimg-9346-jpg_kwh5.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fdc%2F02%2Fimg-9363-jpg_3vzh.jpg)
Ebben a városban a mesterfodrászt nem csupán felhőtlen sikerek érték – az ottani megmérettetésről hozott egy izgalmas, egyben megbotránkoztató történetet is. - Mivel magyar nevező voltam, és sok évet kihagytam már a versenyzésből, nem igazán vett komolyan az ukrán zsűri – kezdi a történetet Szabó István. - Véletlenül, vagy nem véletlenül elcserélték a zsűrilapokat, és először harmadiknak álltam a dobogóra, aztán pár óra múlva kiderült, hogy én vagyok az aranyérmes. Ez a malőr nagy felháborodást keltett Ukrajnában és Magyarországon egyaránt, de utólag megkaptam az aranyérmet – mesélte a mesterfodrász, aki hozzáfűzte: rosszul esett neki, hogy a helyszínen végül nem állhatott a dobogó legfelső fokára. - Azt viszont biztosan megjegyezte a szakma ott jelenlévő része, hogy mi magyarok is tudunk, az élvonalba tartozunk – hívta fel a figyelmet a tapasztalatára.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F87%2F09%2Fimg-9319-jobb_150c.jpg)