A Soproni Egyetemen is lobog a centenáriumi zászló

  2021. február 17. - www.sopronmedia.hu

A Soproni Egyetem főépületére is kitűzték az 1921-es népszavazás centenáriumi lobogóját szerda délután. A zászlót Sopron polgármesterétől prof. dr. Fábián Attila az egyetem rektora és Tóth Bálint, a hallgatói önkormányzat elnöke vette át a Selmeci Társaság tagjainak jelenlétében.

A Soproni Egyetem az intézmény hallgatói és oktatói által betöltött történelmi szerepvállalásnak megfelelően, méltó módon kíván megemlékezni a soproni népszavazás 100 éves évfordulójáról. Az intézmény rektora, prof. dr. Fábián Attila hangsúlyozta: nem kétséges, hogy ez az ünnep a város és a környező települések közös ünnepe, de legalább annyira az egyetemé is.
– A hallgatóink 1921-ben aktívan részt vettek ebben a népszavazásban. Egyrészt az ágfalvi csatában, ahol az életük árán is megvédték az osztrák seregektől a város határát, másodsorban pedig a népszavazás lebonyolításában is tevékenykedtek – A rektor hozzátette, a tervezett ünnepségsorozat méltó lesz a 100 éves évfordulóhoz. A város és az egyetem együtt fogja ezeket megszervezni. Ez jelképezi azt, hogy Sopronnak fontos az egyetem és az egyetemnek is fontos az otthont adó város. 

fotó: Griechisch Tamás

Sopron és az oktatási intézmény összefonódásának példája, hogy a centenáriumi zászló logóját a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének tervezőgrafikus hallgatója, Kovács Petra Bianka készítette.
– Ez a zászló arra hivatott, hogy ebben az esztendőben a soproni közintézmények homlokzatán lobogva emlékeztesse a soproniakat és a városba látogatókat arra, hogy száz évvel ezelőtt az itt élő emberek milyen nagyszerű cselekedetet hajtottak végre, és mi erre mennyire büszkék vagyunk. A Soproni Egyetem kulcsfontosságú ezen intézmények sorában, hiszen az akkori egyetemi polgárságnak nagy szerepe van abban, hogy ez a népszavazás egyáltalán megtörténhetett – emelte ki dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere. 

fotó: Griechisch Tamás

A zászlót Sopron polgármesterétől prof. dr. Fábián Attila az egyetem rektora és Tóth Bálint, a hallgatói önkormányzat elnöke vette át a Selmeci Társaság tagjainak jelenlétében.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...