- A Soproni Gyógyközpontban dolgozók 1001 ágyon végzik az ápolási munkát - hangsúlyozta ki beszédében dr. Kulcsár Dániel a Soproni Gyógyközpont szakdolgozóinak sokrétű a feladatait. Az intézmény megbízott főigazgatója hozzáfűzte: a gyógyközpont gárdája példásan gyakorolja felelősségteljes hivatását. Az idén 25. alkalommal életre hívott konferencia célja, hogy az egészségügyi dolgozók találkozhassanak. Így megoszthatják egymással a múltban gyűjtött tapasztalatokat és értekezhetnek a jövő kihívásairól is.
fotó: Griechisch Tamás
- A tudományos továbbképzésre ezúttal négy témakörben írtunk ki pályázatot – tudtuk meg Farkas Andreától, a Soproni Gyógyközpont ápolási igazgatójától. - Így a kórházunk százéves fennállásáról, de az ápolás és a rehabilitáció aktuális kérdéseiről, érdekességeiről is hallhattunk előadásokat. Ezeket egészítették ki a szabadon választható témakörök. Összesen 14 pályaművet tartottunk érdemesnek arra, hogy előadásra kerüljön a rendezvényen – fejtette ki.
fotó: Griechisch Tamás
- Tudjuk jól, hogy a technika és a tudomány fejlődésének eredményei nem érnek semmit, ha nincsenek mögöttük a betegeket gyógyító és ápoló szakemberek. Sopron városa ilyen tekintetben is kivételes helyzetben van, hiszen felkészült és lelkiismeretes orvosokkal, szakápolókkal, valamint fejlett háttérkörülményekkel is rendelkezik – emelte ki a rendezvényen Barcza Attila Sopron és térsége országgyűlési képviselője, aki beszéde zárásaként a város minden polgára nevében megköszönte a Soproni Gyógyközpontban dolgozók munkáját.
fotó: Griechisch Tamás
A rendezvény keretében köszöntötték a Soproni Gyógyközpont azon szakdolgozóit, akik 2019-ben mentek nyugdíjba. Az intézményben összesen 634 szakdolgozó gyakorolja hivatását.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff8%2F24%2Ferzsebetkorhaz-konferencia-tom-8834_00py.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F12%2F6a%2Ferzsebetkorhaz-konferencia-tom-8781__dc1.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F29%2Fa9%2Ferzsebetkorhaz-konferencia-tom-8805_gz8b.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F99%2F18%2Ferzsebetkorhaz-konferencia-tom-8819_io0f.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F15%2Fa8%2Ferzsebetkorhaz-konferencia-tom-8840__q7f.jpg)