A bécsi külvárosban már réges-régen, a középkor folyamán is magasodott szélmalom. A városokban nélkülözhetetlen szerepet játszó épületek fénykora városunkban azonban csak később kezdődött, mégpedig a Kuruc-dombon, amely egyébként 1705-ben kapta a nevét, mégpedig azért, mert itt álltak azon kurucok ágyúi, akik Vak Bottyán vezetésével Sopront lőtték.

A dombon, ahonnét gyönyörű kilátás nyílik Sopronra, 1841-ben Salzmann Károly nevű bécsi mérnök építtetett magas tornyú szélmalmot jókora raktárakkal. A méltóságteljes épület meglepően stílusosra sikeredett - a törzse tégla és terméskő váltakozó soraiból készült épületet zsindelyes kupola fedi, közepén pedig lőrésnyi ablakok nyílnak. Nem túlzás állítani, hogy a különleges külcsínű, robusztus malom a város egyik büszkesége lett.

Bár az épületet manapság leginkább mint hangulatos turistalátványosságként ismerik, amely hamisítatlanul megeleveníti a múltat, de hajdanán bizony jövedelmező üzlet volt az üzemeltetése - annak ellenére, hogy megannyi másik szélmalom is őrölt a régióban. Fokozandó a profitot, még kettő szélmalmot építettek a nagy mellé.

Azonban, 1870-ben sötét fellegek borultak a szélmalmok fölé - ekkoriban már nem volt nyereséges az üzemeltetésük. A nagy szélmalom természetesen nem maradhatott szerep nélkül, a város megvette és átépítette Kaszárnyának. Az épületet ekkor elkeresztelték Mennyországkaszárnyának, mert szinte a mennyben volt.

A hajdani szélmalom egészen 1928-ig funkcionált a katonák otthonaként, ezután új fejezet nyílt az épület történelmében, ugyanis bérházakat alakítottak ki benne, amelyek mindmáig lakottak.

A kisebbik szélmalom a II. világégés mérhetetlen pusztításának áldozata lett, a harmadik pedig sokáig vendéglátó egységként üzemelt.