| 2017. július. 9. | 1 perc olvasás

A Soproni Sörgyárban még szélesebb kínálatban gyártanak majd sörkülönlegességeket

Disztribúciós és logisztikai központtá alakítja át fokozatosan martfűi üzemét a Heineken Hungária a következő 12 hónapban, Martfűről a sörgyártás Sopronba kerül át, miközben a soproni sörgyárban folytatódnak a létszámnövekedéssel is járó fejlesztések - erősítette meg a hvg.hu hírportál információját pénteken a Heineken Hungária az MTI-nek.

A cég közlése szerint a martfűi sörgyárban ötvenen dolgoznak. Az átalakítás során a vállalat célja, hogy az érintett dolgozóknak lehetőség szerint a soproni üzemben, vagy a martfűi átalakítás révén potenciálisan elérhető munkakörök közül kínáljon alternatívát.


A társaság emlékeztetett, hogy összesen 1,8 milliárd forintos beruházási projekt kezdődött 2015-ben, amikor az első ütemben a gyártósort bővítették egy multipacker gépsor üzembe helyezésével. Ezt követően, 2016-ban a logisztikai központ modernizálása következett, 2017-ben pedig a gyártókapacitás bővítése valósul meg a soproni sörgyárban.    

Hozzátették, hogy a soproni gyár fejlesztése lehetővé teszi a Heineken Hungária számára, hogy még szélesebb kínálatban gyártson sörkülönlegességeket, valamint egyetlen sörgyárban konszolidálja teljes magyarországi termelését.     

Ez a fejlesztés egyben lehetőséget teremt a vállalat számára, hogy martfűi üzemét a következő 12 hónapban fokozatosan disztribúciós és logisztikai központtá alakítsa át, még jobban kihasználva az egység logisztikai szempontból kulcsfontosságú, dél-kelet magyarországi fekvését - közölte a cég.

illusztráció
illusztráció
fotó: Leczovics Zsolt

Legnépszerűbb cikkek