A soproni sportegyesületek vezetőit köszöntötték

  2017. december 1. - www.sopronmedia.hu

A Sopron Megyei Jogú Város Sportfelügyeleti Csoportjának szervezésében köszöntötték a Hotel Sopronban a város sportegyesületeinek vezetőit.

A meghívott vendégeket Csiszár Szabolcs városi sportfelügyelő üdvözölte elsőként, majd Dr. Simon István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere mondta el ünnepi köszöntőjét. 

Dr. Simon István alpogármester köszönetét fejezte ki, hogy a sportvezetői évzáróra az idei esztendőben is ilyen sokan elfogadták a meghívást, külön köszöntve Rákóczi Józsefet és Abdai Gézát, akiknek köszönhetően immár ilyen nagy hagyományokra tekinthet vissza ez a találkozó. 

Jó alkalom ez az összejövetel arra - tette hozzá - hogy ilyenkor ez a sportos közösség egy kicsit visszaemlékezzen, elemezze, értékelje az elmúlt évet, majd előregondolva tervezgessen a jövő év tekintetében. 

Dr. Simon István kiemelte, hogy a város sportegyesületei jó évet zártak, hiszen megannyi sikernek örülhettünk, ami a sportolók kiváló teljesítménye mellett a sportvezetőknek is köszönhető, akik önzetlenül, a háttérben minden megtesznek azért, hogy öregbítsék városunk hírnevét. Ez igaz az amatőr és tömegsportra éppúgy, mint azokra a sportágakra, ahol profi versenyeztetés keretein belül képviselik a versenyzők a várost. 

Az egyesületek támogatói és szponzorai mellett  jár a köszönet a kormánynak is - emelte ki Dr. Simon István - ami elkötelezett a sportirányában, hiszen a mindennapi testnevelés bevezetése mellett megannyi támogatással és sportlétesítmény fejlesztéssel járul hozzá, hogy biztosítsa a sportolás, az egészséges életmódra nevelés lehetőségét. 

A Soproni Önkormányzat is mindent megtesz azért, hogy mint nemzeti sportváros, a lehetőségeihez mérten maximálisan támogassa Sopron sportéletét, hiszen több programot is índít minden esztendőben annak érdekében, hogy segítse az egyesületek munkáját. 

fotó: Leczovics Zsolt

A helyi létesítményfejlesztésekre is méltán lehetünk büszkék - mondta Dr. Simon István - hiszen elég csak a Kurucdombi Halász Miklós sporttelep felújítására, a Novomatic Aréna (Sportcentrum) bővítésére, a Káposztás úti labdarúgóstadion fejlesztésére illetve az Ágfalvi sportpályán és a Tóparti pályán történt műfüves focipályák létesítésére gondolni. De persze az iskolák tornatermei is megújultak és hamarosan az uszoda építése is kezdetét veszi, így bátran mondhatjuk tartalmas és gazdag sportlétesítmény fejlesztések menne végbe a városunkban, a közelgő Fertő tavi fejlesztésekről nem is beszélve. 

Mindezek mellett az idei esztendőben egy új kiadvánnyal is bővült a város sportélete, amely a sportágválasztó gálán debütált. Ez a kiadvány bemutatja a soproni sportegyesületeket és azok elérhetőségeit, elősegítve a családoknak azt a lehetőséget, hogy könnyebben eligazodjanak a helyi sportélet világában. 

Zárszóként Dr. Simon István megköszönte a sportvezetőknek az egész éves munkáját és azt az együttműkődést az önkormányzattal, amely elősegíti azt, hogy közös erővel emeljék még magasabbra Sopron sporthírnevét szerte a világban. 

Barcza Attila, városi tanácsnok ünnepi gondolataiban az egészséges életmódra nevelés, az utánpótlásnevelés fontosságát emelte ki, amelyben példaértékű az, ami a soproni egyesületeknél zajlik, így külön köszönetét fejezte ki a vezetőknek, hogy erre kiemelten nagy hangsúlyt fektetnek, hiszen a ma elért remek eredmények mellett talán a legfontosabb az, hogy a jövő sikereit is különleges figyelemmel alapozzák meg. 

A köszöntőket követően az évzáró ünnepség vacsorával, majd baráti beszélgetésekkel, tapasztalatcserékkel zárult, amely igazán jó hangulatban telt. 

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

Kérem, várjon... Kérem, várjon...