A soproni Várkerület „festői” sikátora, a Festő köz

A soproni Várkerület kezdő, ma Kisvárkerületnek nevezett szakaszán sétálva a belváros nyüzsgő forgatagát egy szempillantás alatt magunk mögött hagyhatjuk, ha belépünk a Festő köznek nevezett középkori eredetű sikátorba. A külső házsor kissé rejtett beugrójából az Ikva-patakra kivezető keskeny köz letűnt korok ódon hangulatát árasztja. Bár fennállása során valóban sok festőt, fotóst megihletett, romantikusan hangzó elnevezése nem ebből eredeztethető, hanem egészen más története van.

A ma egységesen Várkerületnek nevezett utca külső házsora még a középkorban épült, először 1400-ban említi feljegyzés. A házszámozás alapján ma is első, Ikvahídig terjedő szakaszát ekkor Schmiedgasse-nak vagy Kovács-szernek, Kovács utcának hívták. Ezt az elnevezést egészen 1867-ig használták. A névadás oka az volt, hogy az Ikva-patak közelsége okán itt elsősorban a vízigényes szakmák képviselői telepedtek le: a kovácsok, a kékfestők, a kötélverők, a tímárok. Épületeik hosszú telkeken létesültek, melyek hátul egészen az Ikváig lenyúltak. A házakhoz szárnyépületekkel körbevett udvar is tartozott, ahol az itt élt mesterek lakásain túl műhelyeik, üzlethelyiségeik is helyet kaptak.

Fotó: Sopron Média

Sopron középkori hangulatot árasztó sikátora pedig nagy valószínűséggel a kékfestőkről kapta a nevét, akik nap mint nap itt vitték át vásznaikat az egykor az Ikva-patak kanyarulatában emelkedő városi festőház padlására. Ennek nyitott oromzatán szárították híresen szép kék kelméiket. A kékfestés gazdag múlttal rendelkezett Sopronban, a mai Magyarország területén először itt tettek említést kékfestőkről egy 1769-es forrásban, amelyben a város mesterembereit írták össze. A kékfestők házát 1905-ben bontották le, napjainkban a Lenck-villa néprajzi gyűjteményében kelnek életre e régi szép mesterség soproni emlékei. Fellelhetők emellett olyan vélekedések is, mely szerint az elnevezés onnan származik, hogy a közelben lakó posztósok áztatták egykor a köz mellett a festett gyapjút.

A Festő köz a Kisvárkerület egyik legrégebbi épülete, a 7-es számú Rejpál-ház mellől vezet ki a Bécsi külváros irányába. A látványos és jelentős középkori részleteket is őrző, mai megjelenésében 16. századi eredetű épület római alapokon nyugszik, jókora árkádos, oszlopos udvarral rendelkezik és egykor maga is iparosok: kovácsok, hentesek, majd cukrászok tulajdonában volt. Méretes belső helyiségeinek köszönhetően az 1980-as években még a Storno-gyűjteménynek is ideiglenesen helyet adott, a Storno-ház akkori felújításának időszakára. A köz felé eső homlokzatát támpillérek kötik a szomszédos, 9-es számú épület oldalfalához, ezek adják voltaképpen a kis köz sikátor jellegét.

Fotó: Sopron Média

A Festő közön átsétálva, az Ikva-patak hídjához érkezünk, ahonnan egészen különleges betekintést nyerhetünk a Várkerület és a patak túloldalán párhuzamosan futó Rózsa utca épületeinek hátsó homlokzatai között tovaszaladó Ikvára.  A hídon megállva érdemes visszanézni a kis közre is, innen nézve szinte tapintható a középkor hangulata.

Fotó: Sopron Média

A hídon átkelve pedig meg is érkezünk a Rózsa utcába, ahol számos érdekes középkori eredetű épületet található. Ezek közül a Rózsa utca 1-es és 2-es számú házak falán jelölik azt is, milyen magasan tetőzött a megáradt Ikva a 18. és 19. században. A patak hirtelen esőzések nyomán bekövetkező nagymértékű áradásai bizony nem egyszer komoly károkat okoztak az elmúlt évszázadokban a környező épületekben élőknek, volt, hogy emberáldozatot is követeltek. A házak kialakítása maga is mutatja a felkészülést az árvíz ellenére védekezésre: ezért az erős támpillérek, a magasan nyíló ablakok.

Fotó: Sopron Média

A Rózsa utca a nevét hivatalosan a johannita lovagok egykori rózsakertjének helyéről kapta 1869-ben. De már a 20. század elején felháborodtak a helyiek a névadáson, mert akkoriban az Ikva-patak nem éppen rózsaillatot árasztott. Sajnos ez a 20. század második felében sem volt másképp, amikor a pamutipar szennyezte az Ikva vizét. Ezért a környékbeliek gyakran mondták ironikusan, hogy az Ikva a legkülönlegesebb patak, minden napszakban más színű a vize: reggel sárga, délután zöld, este pedig piros.

A Festő köz várkerületi bejáratánál Soproni Horváth József (1891-1961.) festőművész mellszobra kapott helyett. Ugyan az "akvarell klasszikusaként" emlegetett művész nem a város szülötte: a Kemenes vidékén látta meg a napvilágot, a szeretett város, ahol élt és alkotott utólag megtisztelte a Soproni előnévvel. 1920-tól rajztanárként dolgozott Sopronban egészen haláláig. Fő érdeme, hogy munkásságával a vízfestést az olajfestészettel egyenrangúvá emelte. Témáit mély emberi érzések kifejezése jellemzi, technikájában pedig igyekezett átszellemíteni az anyagot. Hírnévre elsősorban akt- és zsánerképeivel tett szert, bár szinte minden műfajban alkotott. Munkásságát számos díjjal jutalmazták. Hagyatékából özvegye emlékmúzeumot hozott létre még halálának évében, 1961-ben, a Hátsókapuban található Caesar-ház emeletén.
A Festő köznél bejáratánál álló mellszobor felállítására Soproni Horváth József fia és a Városszépítő Egyesület összefogásából került sor. A mestert megörökítő alkotást az egykori tanítvány, Kutas László készítette és ajándékozta a városnak.

Fotó: Sopron Média

Források:

Czellár Katalin: Sopron. Panoráma Magyar Városok, 1982.

visitsopron.com

sopronikirandulas.hu

kozterkep.hu

harsjozsef.hu

Borítókép: Sopron Média

Legnépszerűbb cikkek