A „magyarság" alatt mindazon Kárpát-medencei népek etnogenezisét értjük, amelyek Eurázsia számos népével rokonságban állva mások, mint az Európát benépesítő indoeurópaiak és a szlávok, de kulturális, civilizációs lenyomatuk mind a mai napig megtalálható Európa különböző részein. Ebben az értelemben „magyarok" voltak már a Krisztus előtti VI-V. században itt élt szkíták, majd az időszámításunk kezdete körüli időben ide beköltözött ugyancsak szkíta származású szauromaták, szarmaták, és a jazigok, vagyis a jászok, majd a Krisztus utáni V. században betelepült hunok, az 568-ban és utána több hullámban bejött avarok, és végül a 895/96-ban ide érkező Árpád népe.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520m%25C3%25A1rcius%2FPT%2Fjulius%2Fsvajci%2520hunok%2F1.jpg)
A magyarság, ahová csak eljutott nemcsak biologizmusát, de szokásait, hitvilágát, nyelvét, zenéjét és népművészetét is magával vitte és meg is tartotta.
A svájci Val d'Anniviers vagy más néven Hun völgyben a magyarság testalkata, élettani jellemzői, rovásírása, népművészete (életfái, tulipánjai, kopjafái), ételkultúrája (húspácolása) és nyelve átvészelte az évszázadok viharait, ma is tanulmányozható, dokumentálható.
A svájci hegyek völgyeiben megmaradt ősi törzsek közül az egyik legérdekesebb az anniviersi lakosság. Életmódjuk, szokásaik, testi alkatuk, zeneviláguk, néprajzkincsük, nyelvük egyaránt idegen a wallisi lakókétól.
Horváth Mihály a „Századok" című folyóirat 1881-i évfolyamában „Egy kis hun-kérdés több nagy között" címmel így ír róluk: „E kis törzs Wallis kantonban lakik, mintegy 4-5000 lélekből áll, maguk is a hunok utódainak tartják magukat, s sajátságos nyelven beszélnek, de máskülönben a szomszéd vidékek népeitől alig különbözteti meg őket valami. Néhány helynév egészen magyar hangzású, mint Penszék, Kuimez, Luk, Náva, Návaszék, Kalló, Barma, Feja stb.”
Régebben a völgyön kívüliekkel nem is házasodtak. „Az idegenekkel szemben nyíltak, barátságosak, vendégszeretők, sohasem megalázkodók, a büszkeségtől mentesek öntudatosak" - írja róluk Anton Karl Fischer. Házaik építésmódja, szigetelése, fedőanyaga és zsindelyezése megegyezik a székelyekével. A házakra ráírják az építő nevét és az építés dátumát. „Glória Ámen" - olvashatjuk a házakon az eifischi völgyben, akár a székelyeknél: „Béke a belépőkre, Áldás a kimenőkre". Áldozati helyeik (köveik) neve: szervágó.
A XVIII. században a genfi születésű J. J. Rousseau írt róluk: „Az anniviardok igen egyszerűek, különlegesen szorgalmasak, a tétlenség ismeretlen náluk. Nagy szerénységükben is igen vendégszeretőek és rendkívül szimpatikusak. A legnagyobb jogtalanságot is képesek derűsen elviselni.”
Mark Theodor Bourrit 1781-ben írt könyvének címe: Description des Alpes Pennines et Rhetiennes (Genéve). Szerinte „egy hun töredék keresett menedéket a völgyben és kezdetben igen primitív körülmények között, nagy nehezen tornázta fel magát egy igen életrevaló néppé... Egyedüliek talán, akik az annak idején szerteszét félelmet keltő hunok törzséből visszamaradtak".
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520m%25C3%25A1rcius%2FPT%2Fjulius%2Fsvajci%2520hunok%2Fostor.jpg)
Johannes Müller 1786-ban írta a Die Gesichten schweizerischer Eidgenossenschaft (Leipzig) című művét. A könyv 1217-ből megemlít egy einsiedelni apátot, akinek neve Konrad, a Hun nemzetségből. "Ez a régi nemzetség itt, Svájcban az egykori Waldstettenben élt, elődei a történetíró szerint Attila hunjai voltak és javaik (birtokaik) a lauterbrunneni völgyben és valószínűleg más helyeken lehettek".
Ez az 1786-ban írt történelemkönyv a svájci szövetségi tanács egyik tagjaként említi a „Tschudi" nevet. A szerző szerint "ez a férfi idegen, az alemannok fogságába került „madschare" lehetett a kalandozások korából, akikről tudjuk, hogy ezekben az időkben milyen gyakran dúlták fel az abendlandi provinciákat Magyarhon felől... Ettől az időtől fogva szabad emberekként éltek a Tschudik... tizenhétszer adtak vezető embert hazájuknak, a legkitűnőbb harcosok származtak nemzetségeikből és a svájci történetírásban is kitüntették magukat a család egyes tagjai”.
Ph. Bridel, Pastor von Montreaux 1820-ban Zürichben kiadott könyvében, az Essai statistique sur le Canton de Valaisban néhol ugyan egy „fogalom" alá veszi a IX-X. századi kalandozó magyarokat a hunokkal, majd így ír az eifisch-völgyiekről: „Az Anniviers völgy első lakói azok a hun katonák voltak, akik Olaszországból menekülve biztos helyet kerestek a megtelepedésükre". (Tudjuk, hogy Attila a catalaunumi síkon 451-ben vívott ütközet után visszavonult szekértáborába, de a nagy csata végeredményben döntetlen maradt és Aetius nem követte őket; Attila visszatért seregével Pannóniába. A főseregtől leszakadt hun csapattöredékeket azonban tovább üldözték és ezek vetődhettek a Rhône völgyébe.)
Még ma is van egy barlang, az említett falu szomszédságában, amit a hunok barlangjának (Hunnengrotte) neveznek.
Horváth Mihály volt az első, aki Vissoie községben a legrégibb anyakönyvet megtalálta. A könyv a völgy legrégibb családneveit tartalmazza; a korábbi könyvek valószínűleg tűzvész következtében semmisültek meg. Ebben a könyvben megkereszteltek, házasságot kötők, elhaltak és a keresztszülők, valamint az esküvői tanúk vezetéknevei találhatók 1682-1700-ig. Ezek közül 50 olyan nevet talált, amely hasonló a magyarokéhoz. Ilyenek: Bartha, Bond (a Székely Krónikában férfinévként szerepel), Rua (Attila nagybátyjának a neve), Kálló (már a Székely Krónikában is szerepel), stb.
Regéik, mondáik jobbára az embernek a természeti erőkkel folytatott harcára vonatkoznak. Szokás volt a halotti tor, amely Wallisban egyébként nem szokás.
Családnevek: Savián, Kálló, Visszó stb.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520m%25C3%25A1rcius%2FPT%2Fjulius%2Fsvajci%2520hunok%2F7.jpg)
Val d'Anniviers - németül: Eifischtal - első „igazi" kutatója Anton Karl Fischer, erdélyi szász tudós-mérnök volt, aki 1896-ban Zürichben adta ki terjedelmes monográfiáját: Die Hunnen im schweizerischcen Eifischtale und ihre Nachkommen bis auf die heutige Zeit címmel. Munkája az eifisch-völgyiek kutatóinak „Szent-írása" lett.
Fischer leírja, hogy az eifisch-völgyiek nem ismerik az orrhangokat és a szavakat a magyar fülnek megfelelően, tisztán ejtik ki. Nyelvük „egy sajátos nyelv, amely a magyartól csak kevéssé különböző nyelvjárás volt". Nyelvük az olasz, a régi hun, valamint a latin elemekkel vegyített nyelv, amely a francia nyelvből nem vezethető le. Az első szótagon van a hangsúly. Jellemző a székely-magyar nyelvre éppúgy, mint az eifisch-völgyire a kettős hangzó előszeretettel való használata, és a mássalhangzó helyettesítése magánhangzó által (pl. luo vagy lou ló helyett, idüo vagy ideő idő helyett, és bauta balta helyett, eüme, elme helyett). Előfordul a mássalhangzók kihagyása is: ement = elment; fement = felment. A vizet viez-nek ejtik, szinte göcseji kiejtéssel. Sok ősi eredetű szavunk - például csap, csapni - szerepel az eifischi nyelvjárásban.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520m%25C3%25A1rcius%2FPT%2Fjulius%2Fsvajci%2520hunok%2F3.jpg)
Fischer az alacsony istállóajtók ajtófélfáján - szemöldökfáján - belerótt jegyekre figyelt fel. A rovásjelek, mint a lakók neveinek kezdőbetűi, összefüggésbe hozhatók az ősmagyar rovásírás jeleivel. Fischer hun-magyar ABC-jeleket közöl könyvében, majd felsorolja azokat a jeleket, amelyeket a Val d'Anniviersben talált, és amelyek azonosak (hasonlóak) a közöltekkel.
Végül a következő következtetést vonja le: „Ha magyar hangzású nyelvemlékek gyűjthetők ebben a völgyben, mindezek csak azt bizonyítják, hogy a hun és a magyar nép és nyelv azonos gyökerű".
Nevük felsorolásánál elől van a vezetéknév, utána a keresztnév, ahogy az a székelyeknél, a magyaroknál, a kínaiaknál és a japánoknál szokásos.
1985-ben jelent meg Bernard Savioz, Val d'Anniviers-i származású kutató munkája, Valasians descendents d'Attila címmel. A völgyben valamennyi családnak külön jele volt; ezt rajzolták a sírkeresztekre, az erdők fáira, az állatok nyakára. Bernard Savioz lerajzolta, lefényképezte, rendszerezte ezeket az ősi családjeleket: közülük többnek a hangértéke azonos a hun-székely rovásírásból ismert jelekével.
A kötetben sok érdekes, addig közöletlen adat szerepel a néprajz tárgyköréből is; az ostorról, a szőlőtermesztésről, az építkezésekről, a tulipános motívumokról, az életfáról, a sírkeresztekről és a mondavilágról.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520m%25C3%25A1rcius%2FPT%2Fjulius%2Fsvajci%2520hunok%2F5.jpg)
A házakon ma is ott vannak a tulipándíszítések, amiket a hunok jelének tartottak, a Nap-, a Hold-motívumok és a rovásírásunk is.
Forrás: Kiszely István: A svájci „hun völgy” (https://mek.oszk.hu/)
Borítókép: https://utazom.com/