A korábbi igazgató Szabó Miklós 16 évig vezette a gimnáziumot, aki ezentúl címzetes igazgatóként segíti az iskola és utódja munkáját.
Farkas Gábor, az intézmény új igazgatója az évnyitó ünnepségen a kollégáihoz és a tanulókhoz szólva a névadó Széchenyi István nagyságát, szellemiségét méltatta. Az új igazgató eredményes tanévet kívánt a tantestületnek és a diákoknak egyaránt valamint reményét fejezte ki a tekintetben, hogy a továbbiakban is tanulmányi- sport- és egyéb sikerekkel gazdagodhat majd az iskola és egyben a város hírneve, a Széchenyis diákoknak és az iskola tantestületének köszönhetően.
Dr. Simon István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere az évnyitón megköszönte Szabó Miklós több mint másfél évtizedes munkáját és köszöntötte a tanintézmény új igazgatóját is. Beszédében az új tanév első napján három fontos dologra mutatott rá a diákok számára, melyek a tanulásra, a sportra és a közösség erejére vonatkoztak. Ezek tükrében kitért arra, hogy a tanulás az egyik legfontosabb dolog az életben, a sport a test fejlődésének a záloga, a közösség formálása pedig elengedhetetlen az iskola és az osztályok számára. Zárszóként sikeres és eredményes esztendőt kívánt a diákoknak és a tantestületnek egyaránt Sopron alpolgármestere.
Az évnyitón részt vett a fenntartó Soproni Tankerületi Központ igazgatója, Marek János is.
Az iskola diákjai verssel, énekkel és tánccal tették színessé a Széchenyi István Gimnázium évnyitó ünnepségét.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F79%2Ffb%2Fimg-6171-jpg_hpr6.jpg)
fotó: sopronmedia.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F2d%2F31%2Fimg-6187-jpg_g9_i.jpg)
fotó: sopronmedia.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd3%2F5a%2Fimg-6183-jpg_bue6.jpg)
fotó: sopronmedia.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe4%2Fc8%2Fimg-6168-jpg_xa6e.jpg)
fotó: sopronmedia.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb7%2F82%2Fimg-6164-jpg_mj1v.jpg)
fotó: sopronmedia.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Feb%2F8f%2Fimg-6182-jpg_kcna.jpg)
fotó: sopronmedia.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F68%2F57%2Fimg-6175-jpg_jd7a.jpg)
fotó: sopronmedia.hu