| 2022. november. 6. | 1 perc olvasás

A Szent Imre-templom búcsúját tartották vasárnap

Minden év november 5-én ünnepeli a katolikus egyház Szent Imrét, a magyar ifjúság védőszentjét. A róla elnevezett Szent Imre-templomban a hétvégén ez alkalomból búcsúi ünnepet tartottak.

Idén november ötödike hétvégére esett, így a búcsú kétnapos ünnep lett. Szombat este ünnepi szentmisét tartottak a plébánia Töviskorona Zenekarával, vasárnap reggel pedig Takács Gábor állandó diakónus szónokolt a híveknek. – Nagy örömömre szolgál, hogy idén – templomszentelésünk 25. évfordulóján –, ezen a kétnapos ünnepen egy régi, gyermekkori ministránsbarátomat sikerült elhívni, aki Kecskemétről érkezett hozzánk. Mindketten a győri Szent Imre-plébániáról származunk, így Szent Imre hercegről, azt hiszem, ő is sokat át tud adni nekünk – mondta el Németh István, a soproni Szent Imre-templom plébánosa.

fotó: Griechisch Tamás

Az ünnepi szentmisén részt vett Tóth Éva önkormányzati képviselő, a Jereván lakótelep településrészi önkormányzatának elnöke, Magas Ádám önkormányzati képviselő, Brummer Krisztián, a polgármesteri iroda vezetője, Csiszár Szabolcs alpolgármester, valamint dr. Farkas Ciprián is. 
Sopron polgármestere hangsúlyozta, hogy az egyház, a hitélet fontos része minden társadalomnak, és ez Magyarországon, Szent István ezeréves országában sincsen másként. – Mi is fontosnak tartjuk, hogy városunk templomainak búcsúnapi szentmiséjét meglátogassuk. Különösen nagy szívdobbanással tesszük ezt meg azokban a templomokban, melyek fiatal templomok,  ilyen a Szent Imre-templom is. Büszkék lehetünk, hiszen Sopronban két új templom is épült ebben az emberöltőben, itt a Jerevánon, valamint a Lőverekben is, nem olyan régen. Két évvel ezelőtt pedig a város ősi templomát a Szent Mihály-templomot felújítottuk és újraszenteltük – hangsúlyozta dr. Farkas Ciprián.

fotó: Griechisch Tamás


 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek