| 2017. szeptember. 1. | 2 perc olvasás

A tanévnyitón került sor a Pokker-díjak átadására is Fertőszéplakon

A tanévnyitó rangos elismerések átadásával egészült ki Fertőszéplakon, ahol két diák részesült a Pokker János Alapítvány díjában.

A fertőszéplaki Széchényi Ferenc Általános Iskola tanévnyitóján került sor a Pokker-díjak átadására is, amelyet évről-évre olyan diákok érdemelhetnek ki, akik több éves szorgalmas munkájukkal a közösség és egyben a Pokker János Alapítvány elismerését is kiérdemlte.

Az idei esztendőben az alapítvány elnöke Miklós Horváth István az elismerések átadására Barcza Attilát, Sopron Megyei Jogú Város önkormányzati képviselőjét, tanácsnokát kérte fel, aki egykor szintén a fertőszéplaki iskola tanulója volt és aki mindig szívesen tér vissza egykori diákéveinek helyszínére. 

 

Az alapítvány névadója Pokker János Fertőszéplak szülötte, ács- és építőmester volt. Elismert, mai szóval élve, aktív közéleti ember, volt és egyben Fertőszéplak község vezető elöljárója is volt több éven át.

 

A környező településeken és városokban több épület őrzi a magas szakmai tudással rendelkező, hivatásszerető építész keze nyomát, köztük a ma is oktatásra használt fertőszéplaki iskola épülete is,  melyet 1904-ben adtak át.

 

A díjátadón Barcza Attila köszöntőjében kiemelte, hogy nagy öröm számára, hogy az idei esztendőben ő adhatja át több éves, szorgalmas munkájuk jutalmául a Pokker-díjat Simon Nikolettnek és Szalai Mórnak, akik büszkék lehetnek arra hogy most már ők is a Pokker-díjasok közé tartoznak. Gratulációját fejezte ki a fiataloknak az elismeréshez valamint megköszönte és gratulált a diákok szüleinek is, hogy tanulmányaikban, munkájukban támogatták őket valamint elismerését fejezte ki a fiatalok pedagógusainak is, akik ilyen eredményesen adták át tudásukat a tanítványoknak. 

Az elismerés átadón Barcza Attila - az immár új iskolába lépő két diáknak -  további sikeres és eredményes éveket kívánt, amely a személyes sikereken túl a fertőszéplaki iskola hírnevét is öregbítheti. 

Barcza Attila elmondta, hogy az ünnepség előtt körbejárta azokat a tantermeket, ahol ő is tanult és örömmel tapasztalta, hogy mennyi fejlesztés történt, milyen jó és szép körülmények között tanulhatnak a mai iskolások. Külön öröm számára, hogy több fejlesztés is megvalósulhatott az általános iskolában, hiszen idén megújult az első osztály tanterme is, amely minden körülményt biztosít a jó iskolakezdéshez valamint hozzátette, hogy a többi teremben illetve a kiszolgáló helyiségekben végzett fejlesztések - mint a bútorzatcsere, a világításkorszerűsítés, a konyha és étkező modernizálása -  is jelentős előrelépés és örömteli. 

Barcza Attila kiemelte, hogy az iskolavezetés, a szülői szervezet, az önkormányzat, a tankerületi központ együttműködése és a kormányzati források eredménye mindannyiuk sikere, amely együttműködés és összefogás példaértékű lehet más települések számára is. 


fotó: Pluzsik Tamás

fotó: Pluzsik Tamás

fotó: Pluzsik Tamás

fotó: Pluzsik Tamás

Legnépszerűbb cikkek