| 2022. április. 5. | 1 perc olvasás

A tisztább erdőért dolgoztak Fertőrákoson

Takarítási túrát szervezett Fertőrákoson a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. A programot az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ által meghirdetett „Tavaszi nagytakarítás” részeként rendezte meg az erdőgazdaság.

„Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki a természetet együtt!” - ez a mottója az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központnak. A programhoz a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. is csatlakozott. Az akciót március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napján indították és egészen április 22-ig, a Föld napjáig tart. A szervezők egyrészt szeretnék szemétszedő túrákon megtisztítani a kedvelt kirándulóhelyeket, másrészt pedig az erdőjáráshoz kapcsolódó etikettet kívánják megismertetni a nagyközönséggel.

„Ma Fertőrákoson a természetbarátokkal és a Soproni Egyetem hallgatóival közösen tisztítjuk meg az erdőt az illegálisan lerakott hulladéktól. A következő napokban több erdőtakarítási programot szervezünk, amelyre minden környezete tisztasága érdekében tenni vágyó önkéntest nagy örömmel várunk. A megjelölt területek takarításához, az ott fellelhető hulladék összegyűjtéséhez a résztvevők számára kesztyűt és hulladékgyűjtő zsákot a helyszínen biztosítunk. Az összegyűjtött hulladék elszállításáról a TAEG Zrt. gondoskodik” – mondta dr. Sándor Gyula, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója.

fotó: Máthé Alexandra 

Az április 9-10-i hétvégén a TAEG Zrt. a Károly-kilátónál és az Erdő Házánál (Muck) szervez takarítási túrát. A programban részt vevő önkéntesek számára kesztyűt és hulladékgyűjtő zsákokat itt is biztosítanak. A két helyszín – a Károly-kilátó és az Erdő Háza bejárata – egyúttal hulladékgyűjtő pontként is működik a fenti napokon, és az itt, zsákokban lerakott szemét elszállításáról a szervezők gondoskodnak.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek