A tízezredik bérletest köszöntötték

  2019. október 8. - www.sopronmedia.hu (Soproni Petőfi Színház)

A sopronhorpácsi Napközi Otthonos Óvoda nagycsoportja a tízezredik bérletese a Soproni Petőfi Színháznak. Pataki András, a teátrumot működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója tortával köszöntötte a gyerekeket.

Burus Károlyné intézményvezető vette át az ajándékot. Elmondta, idén váltottak először tíz bérletet az öt és hat év közötti gyerekeknek. A szomszéd település, Zsira óvónőivel beszélgettek tavasszal, s mivel nekik nagyon jók a tapasztalataik a színház kicsiknek szóló előadásairól, ezért úgy döntöttek, hogy mostantól ők is elhozzák a gyerekeket a soproni teátrumba.

Novemberben már megtekinthetik a  Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című zenés mesejátékot a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Soproni Petőfi Színház és a Forrás Színház koprodukciójában. A tervek szerint a falubusszal vagy a helyközi járattal jutnak majd el az előadásokra.  

Az új bérleteseket, az intézményvezetőt, Sobor Andrásné és Csomós Istvánné csoportvezető óvónőket  Horváth Viktor, a Pro Kultúra értékesítési vezetője és Izsó Katalin, a Fertőrákosi Kőfejető és Barlangszínház projektmenedzsere is köszöntötte.

Pataki András kifejezetten örült annak, a tízezredik bérletesek a jövő nézőközönségét képviselik. Mindig fontosnak tartotta, hogy minden korosztály számára kínáljanak előadásokat, s a legkisebbek a lehető legkorábban találkozzanak színházi élményekkel. Mindemellett jó visszajelzésnek tartja, egyre több cég, intézmény, hivatal dönt úgy, a dolgozóik, munkatársaik számára színházbérletet váltanak.

Az elsők között az egyik ilyen volt a mostani évadban a fertődi VELUX Cégcsoport.    

- A VELUX Cégcsoportnál a vállalati kultúra szerves része a jó teljesítmény fel- és elismerése. Az általunk vásárolt színházbérleteket előadásról előadásra olyan munkatársak számára biztosítjuk, akik az adott időszakban kiemelkedően teljesítettek és ezzel hozzájárultak vállalatunk sikeres működéséhez. Remek eszköznek tartjuk a bérleteket – az előadások színvonalasak, és olyan értéket képviselnek, mely révén élményhez juttathatjuk munkatársainkat, akik mindig örömmel fogadják a lehetőséget.” - mondta  Papp Ildikó a cég HR igazgatója.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...