| 2021. március. 17. | 1 perc olvasás

A turisztikai ügynökség az örökségvédelmi társasággal közösen népszerűsíti a kastélyokat és a várakat

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a kölcsönös marketingtámogatás, a kastélyok, várak minősítési rendszerének közös kidolgozása érdekében, továbbá, hogy minél több hazai és nemzetközi turista ismerje meg és keresse majd fel Magyarország legszebb épített örökségi helyszíneit.

A turizmus újraépítésében kiemelt szerepe lesz a két szervezet együttműködésének, mert a jövőben még inkább felértékelődnek a szabadtéri programok és az olyan hazai attrakciók, mint a kastélyok, várak, kastélykertek és -parkok, amelyek lehetőséget biztosítanak a családoknak a feltöltődésre – írták közleményükben.

Az MTÜ nagy hangsúlyt fektet az örökségvédelmi helyszínek bemutatására, a NÖF pedig vezető szerepet tölt be a létesítmények állapotának megőrzésében, fejlesztésében és üzemeltetésében. Koordinációjában valósulnak meg a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram fejlesztései is, melyek keretében országszerte 30 műemlék (18 kastély és 12 vár) újul meg.

Ezek közé tartozik a soproni városfal és a hozzá kapcsolódó Múzeumnegyed kialakítása, a fertődi Esterházy-kastély és a nagycenki Széchenyi-kastély megújítása. Jelenleg mindhárom fejlesztés folyamatban van.

Az együttműködés kiterjed a belföldi és a környező országokbeli marketingkampányokra és kommunikációs aktivitásokra, amelyek során a NÖF kiemelt partnerként mutatja majd be a hozzá tartozó attrakciókat roadshow-kon, kiállításokon. Közös, a hazai kastélyokat és várakat bemutató kiadvány készült, amely hamarosan elérhető lesz a Tourinform irodákban és a NÖF kezelésében lévő intézményekben. A két szervezet együttműködik a kastélyok, várak turisztikai minősítési rendszerének kidolgozásában is, illetve a NÖF nagyközönségi kommunikációját az eddigieknél is jobban segítik a Tourinform-hálózat irodái.

Kitértek arra is, hogy jelentős utazási kedv érzékelhető a történelmi épületek és a hozzájuk tartozó parkok és kertek iránt. A kastélyok, várak, örökségvédelmi helyszínek népszerűségét mutatja, hogy 2020 júniusától a november 11-i lezárásokig folyamatosan megdőltek az egy évvel korábbi látogatószámok, az épületekben érvényben lévő szigorú létszámkorlát ellenére. Tavaly augusztusban csaknem 50 százalékkal többen keresték fel a NÖF kezelésében lévő létesítményeket, és népszerű a tavaly nyáron bevezetett, kedvezményeket és exkluzív tartalmakat biztosító Kastélykártya is.

 

Borítókép: illusztráció, forrás: Sopron Média archív

Legnépszerűbb cikkek