| 2016. augusztus. 30. | 1 perc olvasás

A válogatott Sopronban fogadja Luxemburg legjobbjait

2016. szeptember 3-án Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen, a soproni parketten esélyesként fogadja Sztojan Ivkovics együttese a miniállam kosárlabda-válogatottját.

A nemzeti csapat negyedik éve készül együtt Sztojan Ivkovics szövetségi kapitánnyal és remélhetőleg idén sikerül kiharcolni hosszú idő után, hogy a 2017-es Európa-bajnokságon ott legyen csapatunk. Erre utoljára 1999-ben volt példa, azóta sajnos nem sikerült a legjobbak között szerepelnünk. Segítség lehet, ha a hazai mérkőzéseken sokan bíztatják a fiúkat, hiszen a lelátón helyet foglaló szurkolók plusz erőt is adhatnak a csapatnak. 

A magyar férfi kosárlabda válogatott a G jelű csoportban szerepel, ahol az ellenfeleink Nagy-Britannia, Macedónia és Luxemburg. A csapat szerdán kezdi meg a szereplést Kecskeméten, majd Sopronban folytatja a sorozatot szombaton 18 óra 30-kor a Novomatic Arénában, ahol remélhetőleg sok néző előtt győzelmet ünnepelhetnek kosarasaink.

Soproni vonatkozása a selejtező sorozatnak az is - a helyszínen kívül - hogy az SKC játékosa Ruják András is ott van hazánk legjobbjai között. 

Belépőjegyet a mérkőzés előtt másfélórával lehet majd várásolni a Novomatic Aréna jegypénztárában!

 

 

nyitókép: bb1.hu / Réti Attila

 

 

 

 

Legnépszerűbb cikkek