A szakmai képzés és tapasztalatszerzés céljából a térségünkbe érkező 45 fős csoport szerdán látogatott el a városházára, amelynek dísztermében Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte őket.
Az ország minden részéből érkező idegenvezetőket a város polgármestere tájékoztatta azokról a mérföldkőveknek számító fejlesztésekről illetve beruházásokról, amelyek az elmúlt években valósultak meg Sopronban illetve azokról is amelyek folyamatban vannak vagy éppen a közeljövőben kerülnek kivitelezésre.
A vetitettképekkel gazdagon illusztrált ismertetőben a polgármester kitért azokra a felújításokra is, amelyek a turisztikai élményeket növelik a közeljövőben. Ilyen például a "Múzeum-negyed" kialakítása vagy éppen a megújuló műemlékvédelmi épületek, de a külön hangsúlyt kapott a történelmi belváros megújulása és Lővér-program is.
A találkozó után az Magyar Idegenvezetők Egyesületének tagjai egy szakmai értékeléssel zárták a két napos találkozójukat, amely igazán jó hangulatban és tartalmasan telt.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F25%2Ffa%2Fmagyar-idegenvezetok-pm-tom-0535_znwj.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8c%2F01%2Fmagyar-idegenvezetok-pm-tom-0562_wnya.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F33%2Ff5%2Fmagyar-idegenvezetok-pm-tom-0524__f0l.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fad%2F20%2Fmagyar-idegenvezetok-pm-tom-0574_71y8.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd2%2Fed%2Fmagyar-idegenvezetok-pm-tom-0599_f5ac.jpg)
fotó: Griechisch Tamás