A VasVilla' Családi Kerékpártúra résztvevői minden évben fontosnak tartják, hogy adományaikkal is segítsék a gyógyulni vágyó apróságokat. - Az új évezred kezdete óta minden évben hagyományosan 100 ezer forintot adományozunk a Soproni Gyógyközpont Gyermekosztályának – emelte ki Borossay György, a VasVilla' Családi Kerékpártúra szervezője.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F46%2F2f%2Fbic1_v5kf.jpg)
A gyermekosztályon örömmel fogadták az adományt – a pénzbeli felajánlásokat alapítványi számlájukon összegyűjtik, és különböző eszközök beszerzésére fordítják. - Viszonylag nagy összegbe kerülnek, de fogyóeszköznek tekinthetők a kisebb gyermekeknél, újszülötteknél használatos gyógyszeradagoló pumpák – világított rá Dr. Tóth Gergely, a Soproni Gyógyközpont Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa. - Jelenleg ezekre gyűjtünk, mivel darabjuk 3-400 ezer forintba kerül, ezért több fölajánlásból fedezzük az árukat – fejtette ki.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F01%2Fea%2Fbic2_rxr4.jpg)
A rendezvény során bejelentették: a kerékpártúrából összegyűlt összegből 100 ezer forinttal támogatják a Együtt az Életért, Sopronért Mentő Alapítványt is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F02%2F29%2Fboribicikli_agny.jpg)