A karácsony ünnepére való készülődés időszaka kezdődik el, amelyet évről évre igyekszünk a Jereván méltó ünnepévé tenni – mondta el Tóth Éva, a Jereván részönkormányzat elnöke. Több mint egy évtizede öröm az emelkedett hangulatú közösségi ünnepi együttlét. A közösen elvégzett munka mellett a közös ünneplés is fontos, amikor eljön annak az ideje. A várakozás időszakának hiteles üzenetközvetítői a történelmi egyházak lelkészei; műsorral mindig a Lövéri Nyugdíjas Klub készül ezekre az alkalmakra. Idén az adventi koszorú mellé advent második felében egy csodaszép betlehemet is kihelyezünk – tette hozzá az önkormányzati képviselő minden Jerevánon élő számára hitet, reményt, szeretetet közvetítő köztéri üzenetként.
Az ünnepen Németh István, a Szent Imre-templom plébánosa arról beszélt, hogy az advent lehetőség minden ember számára arra, hogy rátaláljon a szeretetre. Amennyiben a szeretetre kell várni, a szeretet növekedésére, úgy az a várakozás időszakát széppé teszi, az embert a várakozásban jóvá formálja – erről dr. Vladár Gábor református lelkész szólt az egybegyűlteknek. Hegedüs Attila evangélikus lelkész a közösségre irányított figyelem fontosságát emelte ki.
Az Advent a Jerevánon ünnepi rendezvénysorozat keretében december 10-én Wolf Kati szabadtéri koncertjét tartják meg a Szent Imre-templom melletti téren, a negyedik ünnepi vasárnap pedig műsoros gyertyagyújtás keretében lobban fel a Jereván adventi koszorúján a negyedik gyertyaláng.
Műsoruk során a Lővéri Nyugdíjas Klub tagjai lélekemelő adventi énekeket adtak elő azt megelőzően, hogy Tóth Éva, Csiszár Szabolcs alpolgármester és Magas Ádám önkormányzati képviselő közösen meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fbc%2F56%2Fdsc02731_r9cm.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F72%2Fd9%2Fdsc02637_9vm4.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F7c%2F98%2Fdsc02641_h1kh.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F22%2F88%2Fdsc02704_u78k.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F77%2F95%2Fdsc02717_gsnm.jpg)