A műsort közös éneklés nyitotta meg, majd zongorajáték, fuvolaszó és versmondás tette színesebbé az estet. Az iskola kórusa ünnepi dallamokat adott elő, míg a lelkész ünnepi gondolataival emelte az esemény fényét.
Tölli Balázs, az iskola igazgatója kiemelte, hogy az adventi koncert célja nemcsak a közös ünneplés, hanem a diákok tehetségének bemutatása is:
"Az a fény, ami a diákok tehetségéből árad, segíti megvilágítani azt az utat, amin együtt járunk."
Az eseményen a legkisebbektől a végzősökig minden korosztály képviseltette magát, lehetőséget teremtve a zenei tehetségek kibontakozására és az együtt zenélés örömére.
Filep Márk önkormányzati képviselő szerint az adventi koncert nemcsak az iskola közösségét, hanem Sopron városát is gazdagítja:
"A diák és a tanár egymásra találása nagyon fontos, ez a koncert ennek szép manifesztációja."
Az adventi hangverseny idén is méltó módon hívta fel a figyelmet az ünnep lényegére: a közösségre, a művészet szépségére és a közös értékek megőrzésére.