Dr. Simon István alpolgármester köszöntő beszédében elsőként felidézte, hogy a nyugdíjas klub helyisége több területen is megszépült az elmúlt időszakban és önkormányzati forrásból több kárt is helyre tudtak állítani az épületen. Gratulált a nyugdíjas klub idei Humanitás díjához is.
Az alpolgármester összefoglalta Sopron és környékének jelentősebb beruházásait, külön kitérve a Jereván programra is. Kiemelte a belváros megújítását, az útfelújítások folyamatos kivitelezését, sportközpontok, a kórház felújítását. Kitért a közeljövőben megvalósuló gyorsforgalmi út megépítésére, amely mind azt a célt szolgálja, hogy a Leghűségesebb város lakói is még szebb, jobb és élhetőbb körülmények között élhessenek.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F63%2F86%2Fjerevan-nyugdijas-drsimon-totheva-imgm2651_hwi3.jpg)
A beszédet követően Dr. Koltai Miklósné a klub vezetője ajándékokkal köszöntötte a vendégeket. A hétfői köszöntőn jelent volt a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat elnöke Tóth Éva és Csiszár Ákos valamint Dr. Magas László képviselők is.
A köszöntők után a nyugdíjasok a karácsony szellemében ünnepi műsort is bemutattak, közös dallal, énekkel téve szebbé az ünnepvárást. Az adventi ünnepségnek már évtizedes hagyománya van a klub életében, hisz minden jelentősebb személyes és közös ünnepről megemlékeznek programjaik során.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F85%2Fd2%2Fjerevan-nyugdijas-drsimon-totheva-imgm2723_xyb2.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8f%2Fa4%2Fjerevan-nyugdijas-drsimon-totheva-imgm2749_3io7.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F84%2Fb1%2Fjerevan-nyugdijas-drsimon-totheva-imgm2611_auu0.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0f%2F63%2Fjerevan-nyugdijas-drsimon-totheva-imgm2605_v49b.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fac%2Fb8%2Fjerevan-nyugdijas-drsimon-totheva-imgm2636_y2gs.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F48%2F6c%2Fjerevan-nyugdijas-drsimon-totheva-imgm2687_2iur.jpg)