| 2022. november. 23. | 1 perc olvasás

Adventra készül a Jereván lakótelep közössége

November 27-én, vasárnap gyújtják meg az első adventi gyertyát a Jereván lakótelepen, a szolgáltatóház átriumában, december 7-én adventi hangverseny lesz a Szent Imre-templomban.

"Karácsony ünnepére való készülődés időszaka kezdődik el a hétvégén"

– mondta el Tóth Éva, a Jereván részönkormányzat elnöke.

"Több mint egy évtizede a Jereváni Percek óta hagyomány, hogy a karácsonyvárás meghitt időszakát az egész lakótelepen a közösség meghitt alkalmává tegyük" – tette hozzá az önkormányzati képviselő.

A várakozás időszaka hiteles üzenetközvetítői a történelmi egyházak. Idén is jelen lesz és elmondja gondolatait Németh István, a Szent Imre-templom plébánosa, továbbá dr. Barta Zsolt református és dr. Tóth Károly evangélikus lelkészek.

Műsorral a Lövéri Nyugdíjas Klub készül, a Jereván lakótelep adventi koszorújáról a Jereván Településrészi Önkormányzat gondoskodik.

"Advent második felében idén is kihelyezzük a Jereván lakótelep betlehemjét a szolgáltatóház belső udvarára, hogy a hitet, a reményt, a szeretetet közvetítő köztéri üzenetként hangolódhassunk rá a karácsonyvárásra – te egyénenként és közösségként is"

- tette hozzá Tóth Éva.

Az Advent a Jerevánon ünnepi rendezvénysorozat keretében december 7-én 18 órakor Adventi Hangversenyt tartunk a Szent Imre-templomban. A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar Mozart-, Beethoven- és Vivaldi-műveket játszik Oberfrank Péter Liszt Ferenc-díjas érdemes művész vezényletével.

 

borítókép: SopronMédia archív

Legnépszerűbb cikkek