| 2017. március. 9. | 1 perc olvasás

Ágfalván lett világbajnok

A Lövér Íjász Klub ígéretes tehetsége, Simon Tamás még csak öt éve kezdett el versenyszerűen sportolni, de már most 25 érem büszke tulajdonosa, köztük a világbajnoki aranyé.

Simon Tamás már kisfiúként imádott lőni. A gyermekíj után egyre komolyabb eszközökkel kísérletezett, míg végül öt évvel ezelőtt a szülei elvitték a Lövér Íjász Klubba. Király Gábor edző vette pártfogásába Tamást, aki olimpiai reflexíjjal lő, és 16 évesként kadet kategóriában indul. A fiú kiemelkedő eredményeket ért el: háromszor lett országos bajnok – kétszer lőtt országos csúcsot, Európa-bajnokságon harmadik helyezést szerzett, augusztusban pedig megnyerte a világbajnokságot.

Simon Tamás már kisfiúként imádott lőni, öt évre rendszeresen edz
Simon Tamás már kisfiúként imádott lőni, öt évre rendszeresen edz

– A háromnapos ágfalvi világbajnokság 3D-s verseny volt, ami azt jelenti, hogy reggeltől estig jártuk az erdőt és állatcélpontokra lőttünk – meséli Tamás. – A három különböző pályán 28 cél volt, váltakozó távokon, és egy állatra csak egy lövést lehetett leadni.

Az ifjú íjász óriási fölénnyel nyerte meg a versenyt, amit egyetlen vesszővel lőtt végig, és mindössze két értékelhetetlen lövést adott le. Édesapja még ennél is izgalmasabbnak tartotta a nemrégiben megrendezett budapesti országos bajnokságot, ahol Tamás – a verseny végi szoros párbajban mindössze néhány ponttal lemaradva az őt megelőző válogatott versenyzőtől – végül ötödik helyen végzett.

– Mivel az íjászat nem tartozik a támogatott sportágak közé Magyarországon, rendkívül nehéz kvalifikálniuk magukat a versenyzőknek az olimpiára – folytatja Simon József, a fiú édesapja. – Tamás most a nyári pálya ob-re készül, utolsó vizsgája, a 26 méteres pedig márciusban esedékes.

A csendes fiatalember a Szent Orsolya-iskola 10.ag osztályába jár, a biológia és a német tantárgy érdekli leginkább.

Legnépszerűbb cikkek