A Koronázó-dombra a Koronázódomb elnevezésű úton (Hárs József helytörténész így különíti el írásmódjában a két földrajzi elnevezést) szőlőföldek, házak között felsétálva a domb város felé néző oldalán, fenyőfák árnyékában kovácsoltvas kerítéssel elkerített emlékoszlopot láthatunk. Feliratai szerint „Tengermagasság az Adria felett 251 m” és „Történeti esemény színhelye volt e halom”.  Mégpedig „Habsburgi III. Ferdinánd Sopronban 1625. dec. 8-án magyar királlyá koronáztatván Szent István kardjával innét tette meg a hagyományos kardvágást”. Az oszlopot pedig "Emeltette a Soproni városszépítő egyesület a világháború idejében", egészen pontosan 1915-ben. Füredi Oszkár műépítész tervei alapján a Fasching - Nagelreiter kőfaragó műhelyben készült. A Koronázási Emlékmű felújítása 1995-ben történt meg.

A 17. században összesen négy országgyűlésnek és három koronázásnak is adott helyet Sopron. III. Ferdinándon kívül két királynét koronáztak a mai bencés, ismertebb nevén Kecske templomban, amely akkoriban még a ferenceseké volt. 1622. július 26-án II. Ferdinánd feleségét, Gonzaga Eleonóra Annát, 1681. december 9-én pedig Wittelsbach Eleonóra Magdolnát, I. Lipót császár harmadik feleségét koronázták itt Magyarország királynéjává. Sopron azért válhatott Székesfehérvár és Pozsony után az ország harmadik koronázó városává, mert az eredetileg az események helyszínének szánt Pozsonyt vagy ellenség, vagy természeti csapás fenyegette. Így például az 1625-ös királykoronázás idején pestis ütötte fel a fejét, így Pozsonyt karanténba kellett zárni.

1625. december 8-án tehát másodszor lett Sopron koronázóváros. II. Ferdinánd az itt tartott országgyűlésen sikerrel fogadtatta el a magyar rendekkel fia, a leendő III. Ferdinánd királyválasztását. Még ezt megelőzően Thurzó Szaniszló nádor májusban bekövetkezett halála után a rendek Sopronban ismét nádort választhattak: az új nádor a Sopronban jól ismert „szomszéd” birtokos, a városban 1622-től házzal is rendelkező Esterházy Miklós lett.

A bigottan katolikus abszolutista Habsburg uralkodó, II. Ferdinánd tehetségesnek ígérkező fiát korán bevonta a politikába. Az uralkodásra való felkészítés jegyében és az államügyek intézésének megosztása céljából határozta el, hogy fiának adományozza a magyar koronát. Az 1608. július 13-án született Ferdinánd főherceg külsőleg és belsőleg is jelentősen különbözött apjától. Fogékony volt a művészetekre, tehetséges zeneszerzőnek és muzsikusnak bizonyult. Példás nevelést kapott, hét nyelven, többek között magyarul is kitűnően beszélt. Noha politikai világképét II. Ferdinánd bizalmas tanácsadói, a jezsuiták az ellenreformáció szellemiségében alakították, amikor apja halála után 1637-ben a német-római császári trónt is elfoglalta, sokkal békülékenyebb politikát folytatott. Arra törekedett, hogy minél előbb lezárja az Európát vérbe borító harmincéves háborút.

Az 1625-ös uralkodókoronázásra a diéta végén nagyszabású ünnepség keretében került sor. Ferdinánd osztrák seregével érkezett a Sopron előtti mezőre, a Szent Mihály kapuig osztrák gyalogság, a soproni polgárság és a magyar katonaság állt sorfalat. A ceremónia hűen követte a pozsonyi és a késő középkori székesfehérvári szertartásokat: aranysarkantyús lovagok avatása, királyi eskütétel, Napvágás, végül a koronázási lakoma. Az egyetlen különbséget az jelentette, hogy a lovaggá avatásra nem egy másik szentegyházban, hanem szintén a Kecske-templomban került sor. Ennek egyszerű oka volt: a város többi katolikus temploma közül nem találtak másikat alkalmasnak erre a célra. Szent István koronáját nem kisebb személyiség, mint a magyar ellenreformáció és szépirodalom jelentős alakja, Pázmány Péter esztergomi érsek helyezte a fiatal főherceg fejére.

Bár a templomi szertartásra csak az elit juthatott be, III. Ferdinánd fején a magyar koronát, oldalán a koronázási kardot, vállán pedig a Szent István korabeli palástot sokan láthatták a koronázási menetben. A magyar nagyurak kezében vitt országalmát és jogart is megcsodálhatták az érdeklődők. Külön figyelmet kaptak a Magyar Korona országait szimbolizáló címeres koronázási országzászlók is. Ezeket az ezidőben épp Sopronban tartózkodó kassai festő, David Bröckl készítette. Azért bízták meg a munkával, mert a városban nem akadt olyan mesterember, aki vállalkozott volna a megtisztelő, de nehéz feladat elvégzésére. A rendelkezésre álló rövid idő miatt ez komoly kihívás volt, ráadásul a zászlókhoz szükséges anyagokat dupla áron tudta beszerezni és segédeket csak a szokásos munkabér háromszorosán lehetett fogadni.
Az országzászlókat minden szertartásra újra elkészítették, mert azokat vivőik a ceremónia után megtarthatták. A zászlóvivők hagyományosan a királyság legelőkelőbb ifjú arisztokratai voltak, 1625 végén a magyar zászlót például a híres végvári kapitány, Bosnyák Tamás emelte a magasba. Az 1625. évi tíz koronázási országzászló közül ez ideig egy sem került elő. A szertartáson koronázási emlékérmek adományozása, valamint kisebb értékű zsetonoknak a koronázási menetben a nép közé szórása sem maradt el. Az érmekből a Soproni Múzeum is őriz néhány értékesebb példányt.
A koronázás annyira lenyűgözte az udvar tagjait, hogy az eseménynek festmény formájában is örök emléket állíttattak. III. Ferdinándról, mint magyar királyról jól sikerült portrét készített a Firenzében élő neves flamand művész, Justus Sustermans, aki nagy valószínűséggel személyesen jelen volt az ünnepségen. Pályája során számos Medici- és Habsburg-családtagot örökített meg. A festmény a 20. század végén került külföldi tulajdonból Budapestre, a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe. Amellett, hogy magas színvonalú művészeti alkotás, két más szempontból is fontos kortörténeti emlékünk. Egyrészt, innen tudjuk, hogy III. Ferdinánd magyar nemesi öltözetben pompázott a koronázási palást alatt: cobolyprémes vörösbársony köpenyt, kócsagtollal és gyémántforgóval díszített magyar föveget, oldalán pedig drágakövekkel gazdagon kirakott kardot viselt.

A festmény értékét kiemelten növeli a Szent Korona rajta látható képe. Fennmaradt 17. századi ábrázolásai közül ez az egyik leghitelesebb, legfőbb színeiben is pontos. Ez bizonyítja, hogy a festő Sopronban magát az eredeti magyar koronát láthatta és örökíthette meg. Erre feltehetően a koronázási bankettet követően az uralkodócsalád szállásán, a jelenlegi Templom utca 2-es számú épületben került sor. A művésznek itt nyílhatott alkalma a korona alaposabb szemrevételezésére és pontos vázlat készítésére.

Így az 1625-ös királykoronázás révén Sopron nemcsak beírta nevét Európa történelmébe, a koronázóvárosok sorába; hanem jelentős és hiteles művészettörténeti emlékek is köthetők az eseményhez.

Források:

Pálffy Géza: A Szent Korona Sopronban; Nemzeti kincsünk soproni emlékhelyei (Sopron-Budapest, 2014)

origo.hu

mult-kor.hu

harsjozsef.hu

kozterkep.hu

wikipedia.hu

Borítókép: Máthé Alexandra