| 1 perc olvasás

Akadálypályán tesztelhették vezetéstechnikai tudásukat a fiatalok Sopronban

A Soproni Polgárőr Egyesület a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézettel közösen szervezett polgárőr napján, március 8-án a Soproni Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési szakembereivel is találkozhattak az érdeklődők.

A találkozón lehetőség nyílt arra, hogy a vezetői engedéllyel rendelkezők egy helyi autósiskola által felállított ügyességi pályán próbálhassák ki vezetéstechnikai tudásukat, és ezt követően a rendőrségi sátorban, elméletben is számot adhattak közlekedési ismereteikről. A fiatalabb korosztály ügyességi, rolleres, pályát is tesztelhetett. A bűnmegelőzési pontnál kvíz és a Kahoot-játék formájában az online tér veszélyeire és a drogprevencióra is felhívták a figyelmet.

Fotó: Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség

A programon a gyerekeknek a rendőrségi járművek okozták a legnagyobb örömet.

Fotó: Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek