- Nagyon örülök annak, hogy a patrióták egyesülete, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatával ezt a kiállítást ide a Várkerületre megszervezte Trianon 100. évfordulója kapcsán. Mi, soproniak büszkék vagyunk arra, hogy a trianoni békediktátumnak az egyetlen komolyabb területi revíziója az 1921-es népszavazással nálunk valósult meg – mondta el a kiállítás megnyitóján Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője.
fotó: Griechisch Tamás
Sopron és Magyarország életében meghatározó volt a 1921-es népszavazás, mely 100. évfordulója 2021-ben lesz, s ennek a centenáriumi emlékévnek az első lépése ez a kiállítás. – Minden soproninak, így a polgármesteri hivatal számára is nagyon fontos év lesz. Erre az esztendőre rendezvényekkel, kiadványokkal készül az önkormányzat – részletezte dr. Brummer Krisztián, a polgármesteri iroda vezetője.
fotó: Griechisch Tamás
A kiállítás főszervezője a Magyar Patrióták Közössége fontosnak tartja, hogy a jelentős történelmi eseményeket megismerjék az emberek. – Mint patriótáknak, az a feladatunk, hogy hiánypótló kiállításokkal, figyelemfelkeltő akciókkal elérjük azt, hogy a történelem méltatlanul mellőzött hőseit, szereplőit újra beemeljük a köztudatba – mondta el Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke.
fotó: Griechisch Tamás
A kiállítás péntektől egy hétig, szeptember 25-ig ingyenesen megtekinthető, reggel nyolc órától este nyolcig Sopron belvárosában a Mária szobor melletti téren. Az ide látogatók a filmek és molinók mellett egy különleges greenbox technológia segítségével korabeli fényképekre helyezhetik magukat, ezzel is még közelebb hozva a történelmet a jelenkorhoz.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F24%2Fa4%2Fakikbatatrakeshosokvoltak-kiallitas-tom-2679_m9f8.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F88%2F46%2Fakikbatatrakeshosokvoltak-kiallitas-tom-2643_coc1.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb0%2Fe5%2Fakikbatatrakeshosokvoltak-kiallitas-tom-2672_zj7q.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff5%2F3f%2Fakikbatatrakeshosokvoltak-kiallitas-tom-2691_ya6d.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb9%2Fbb%2Fakikbatatrakeshosokvoltak-kiallitas-tom-2743_stiy.jpg)