A soproni program az évek során a szövetség egyik legnépszerűbb rendezvényévé vált. Az ország különböző pontjairól érkező résztvevőket többek között gyaloglás, örömtánc, egészségügyi előadások, szűrőprogramok és kirándulások várják.
– 2010 óta hihetetlenül népszerűek azok a programok, amelyeket szállodákba szervezünk. Ma évente hét-nyolc ilyen rendezvényt szervezünk, amelyre közel 3000 tagunk jön el. Tulajdonképpen ez az országos szövetség legnagyobb közösségépítő rendezvénye, hiszen az ország minden területéről érkeznek a tagjaink – mondta dr. Hegyesiné Orsós Éva, az „Életet az Éveknek” Országos Klubszövetség elnöke.
Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere hangsúlyozta: az idősebb generáció tapasztalatára és életbölcsességére a fiatalabb korosztályoknak is szükségük van, az aktív közösségi élet pedig az időskorban is fontos szerepet tölt be.
– A nyugdíjaskor nem arról szól, hogy behúzzák az evezőt a csónakba, és aztán jöjjön, aminek jönnie kell, hanem az időskornak, a szépkornak megvannak a maga szépségei. Szükségünk van az idősebb generációra – fogalmazott.
Az ötnapos találkozó a közös élmények mellett a mozgás, az egészségmegőrzés és az aktív időskor fontosságára is felhívja a figyelmet.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2026%2520szeptember%2FDSC01155.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fa2%2Fc5%2Fdsc01169.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Ffb%2Fb2%2Fdsc01189.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F26%2Fab%2Fdsc01193.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fe3%2F47%2Fdsc01195.jpg)