| 2016. november. 8. | 1 perc olvasás

Al Ghaoui Hesna a Robert Capa kiállításon

Különleges helyszínen rendeznek pódiumbeszélgetést a Prima Primissima-díjas szerkesztő-riporterrel november 19-én.

Való Gábor újságíró, a Napló egykori riportere beszélget Al Ghaoui Hesnával november 19-én 17 órától a Liszt központ Munkácsy-termében, ahol a Magyar Nemzeti Múzeum "Robert Capa / Mozgásban" című kiállítása látható. A helyszínválasztás nem véletlen.  

Liszt központ Munkácsy-terem bejárat
Liszt központ Munkácsy-terem bejárat
fotó: Leczovics Zsolt

A kapocs a beszélgetés és a kiállításon látható képek között az, hogy Capa sem csak a frontvonalat, hanem a frontvonal mögötti helyzetet, a háttérországot akarta bemutatni, és nekem is ez a prioritás. Az itt játszódó történetek, az emberi viselkedés megfigyelése indított el engem is ezen az úton, ez a mozgatórugója a munkámnak. Capa képei is ebbe a világba engednek betekintést. Amit én megéltem és láttam a fronton, hogy a családoknak, embereknek min kell keresztül menniük, hogy kell-e félni a félelemtől, lehet-e hajtóerőként használni, valamint az emberi viselkedés kutatása is fő témája lesz a beszélgetésnek. – mondta el Hesna a külünleges programról. 

Al Ghaoui Hesna
Al Ghaoui Hesna

A beszélgetésnek helyet adó tárlat 43 képet mutat be a Robert Capa 1933-1954 között készített felvételeiből. Láthatunk fotót a harmincas évek Párizsából, a spanyol polgárháború és a második világháború frontjairól, a háború utáni Kelet-Európában és Izraelben készített riportokból és az ázsiai haditudósításokból is.

Al Ghaoui Hesna
Al Ghaoui Hesna

További információ a www.prokultura.hu oldalon található.

Legnépszerűbb cikkek