Alattomos kór: a cukorbetegség

A június 27-i cukorbetegek világnapját először 1991-ben rendezték meg azzal a céllal, hogy a diabétesz egyre dinamikusabb terjedésére, veszélyeire és megelőzési módjaira hívják fel a figyelmet a szakemberek.

Magyarországon az ismert cukorbetegek száma ma körülbelül félmillióra tehető, de legalább ennyien lehetnek azok is, akik már diabéteszesek, de még nem tudnak róla.

A cukorbetegség egy komplex anyagcsere betegség, legjellemzőbb tünete, hogy megemelkedik a vércukorszint, melynek normál, éhgyomorra mért határértéke 6 mmol/l. A betegség akkor alakul ki, ha a szervezetben megszűnik vagy csökken az inzulintermelés.

Alapvetően két típusa van, az egyik az 1-es, a másik a 2-es típusú cukorbetegség. Ezenkívül beszélhetünk még terhességi cukorbetegségről, ami szintén egyre gyakoribb, a 2-es típusú diabétesznek egyfajta előfutára.

Az 1-es típusú cukorbetegség inkább a gyermekeket és a tinédzsereket érinti, de fiatal felnőtteknél is megjelenhet. Harmincéves kor felett már ritkán alakul ki. Az 1-es típusú diabéteszesek úgynevezett inzulinhiányos betegek, náluk sokkal gyakrabban fordulnak elő magas vércukorszint esetén heveny, súlyos tünetek, mint a 2-es típusnál. Ha nem kapnak időben inzulint, nagyon gyorsan rossz állapotba, akár kómába is kerülhetnek. Az 1-es típusú cukorbetegek jellemzően életük végéig inzulinra szorulnak. Ebben az esetben a beteg sokat iszik, gyakran és sokat vizel, emellett fogyni kezd, annak ellenére, hogy sokat eszik.

A 2-es típusú cukorbetegség általában idősebb korban alakul ki, főleg elhízottaknál, illetve nem túlsúlyos, de inzulinrezisztens felnőtteknél. A diabétesznek ez a típusa azonban ma már gyermekeknél is egyre gyakoribb a helytelen életmód következtében ami komoly probléma, mert rendszerint a gyerekkori elhízás szövődménye. Időben történő felismerése idején inzulinkezelésre rendszerint még nincs szükség, első körben elég az életmódváltás, elegendő a diétára és testsúlyra, a testmozgásra való odafigyelés és a gyógyszeres terápia.

A 2-es típusú cukorbetegség alattomos betegség, gyakran csak akkor veszik észre, amikor már kialakultak a szövődményei, például a látásromlás, a szív- és érrendszeri problémák, a láb ereinek és idegeinek károsodása vagy a veseelégtelenség.

A betegség megállapításához vérvétel szükséges, amit legalább egyszer meg kell ismételni, laboratóriumban kell kiértékeltetni. Indokolt a szűrővizsgálat 45 éves kor felett, ha a családban előfordult már cukorbetegség, ha a kívánatosnál nagyobb a testsúly, kóros a vérzsírszint, magas a vérnyomás, érbetegség áll fenn, ha valaki 4 kilogrammnál nagyobb súlyú gyermeket szült, vagy terhességi cukorbetegségben szenvedett, esetleg kis súllyal (2500 g alatt) született.

Bár a betegség sok esetben genetikailag öröklődik, a hajlamosító tényezők között fontos kiemelni a helytelen táplálkozást, a mozgásszegény életmódot és az ezek következtében kialakuló elhízást.

A cukorbetegség megelőzésében fontos a finomított szénhidrátok csökkentése, a változatos étrend, valamint a rendszeres testmozgás.

Tájékoztató a cukorbetegségről

Legnépszerűbb cikkek