| 2024. február. 12. | 1 perc olvasás

Alkoholszondás ellenőrzést végeztek a vármegyében a rendőrök

Győr-Moson-Sopron vármegye közútjain az elmúlt hétvégén az egyenruhások 1577 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, melynek során 10 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A rendőrök Sopronban, Győrben és Csornán két-két ittas járművezetővel szemben intézkedtek, a mosonmagyaróvári kollégák pedig négy személyt vontak ki a közúti közlekedésből, akik alkoholos befolyásoltság állapotában vezették gépjárműveiket. Sajnálatos módon három személyi sérüléssel járó balesetben az alkohol is szerepet játszott.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az alkoholfogyasztás hátrányosan hat a vezetési képességre, ezért az a járművezető, aki szeszes ital elfogyasztását követően volán mögé ül, saját és mások életét is fokozott kockázatnak teszi ki!

A rendőrök felhívják a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.

A mozgáskoordináció pontatlanabbá válik. Vezetés közben azonban nagy szükség van a kéz- és lábmozgások összehangolására, egzakt irányítására. Alkohol hatása alatt a gépkocsivezetők nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.

Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

Nem árt tudni, hogy az ittas vezetés következményeként a rendőrök egyes esetekben a gépjárművezetői engedélyt is bevonhatják, illetve az ittas sofőr ellen akár büntetőeljárás is indulhat.

 

Borítókép forrása: police.hu

Legnépszerűbb cikkek