| 2017. november. 10. | 1 perc olvasás

Alkotó Diákok Tárlata a Handlerben!

A Handler Nándor Szakképző Iskola aulájában, immáron tizedik alkalommal nyílt kiállítás a diákok munkáiból, melyeket a tanulmányaik során készítettek.

Az első tárlatot az iskola fenállásanak 125. évfordulóján nyitották meg, így mostanra már évtizedes hagyománnyá vált kiállítást rendeztek be az iskola aulájában, mely az Alkotó Diákok Tárlata nevet visleli.

Rövid műsorral kezdődött a kiállítás megnyitója pénteken, melyet az iskola diákjai prezentáltak.


fotó: Griechisch Tamás

A megnyitón elsőként az iskola igazgatója Kósa Éva elmondta, hogy nagyon széles a paletta itt a kiállításon, hiszen a képzőművészetis diákok mellett, számos szakma is, megmutatja magát a tanulók szemén, alkotásain keresztül. Így az informatikusok, fodrászok, kozmetikusok, női szabók valamint faipari és építőipari szakmát tanulók is bemutatkoznak .

A kiállítás egyik alapgondolata, hogy egy szakma tanulása, elsajátítása az értékteremtés egyik fontos formája lehet.


fotó: Griechisch Tamás

Barcza Attila önkormányzati képviselő ünnepi megnyitójában emlékeztetett, hogy a Soproni Szakképzési Centrum Handler Nándor Szakképző Iskolája 125 éves jubileuma alkalmából, illetve a soproni iparosképzés 125. és az iskola névfelvételének 15. évfordulója alkalmából, hagyományteremtő céllal került
megrendezésre 9 évvel ezelőtt először az Alkotó Diákok Tárlata.

Elmondta, aki valamilyen mesterséget akart tanulni a régmúltban, annak el kellett utaznia valamely neves mesterhez és megtanulni a szakma fortélyait. Szerencsére az oktatás ma már jól felszerelt iskolában, szervezett rendszerben történik.

Hangsúlyozta, hogy az iskola színvonalát, a diákok kreativitását, alkotó erejét, és tehetségét az ilyen bemutatkozások is bizonyítják.

Az Alkotó Diákok Tárlata 2017. november 10 – 24. között az iskola aulájában tekinthető meg.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek